Felejthetetlen szerelem - 21.fejezet

Sajnálom, hogy nem adtam hírt magamról, de úgy gondoltam hogy nem hitegetek senkit sem dátumokkal. Nem volt kedvem írni, és nagy most sincsen de ha már elkezdtem akkor be is fogom fejezni. remélem minél hamarabb és azért még páran olvastok. Köszönöm szépen a türelmet.

21. fejezet

Kikapcsoltam a laptopom, majd újra leültem az ágyra és a dobozkát ismét a kezembe fogtam. Mély levegőt véve emeltem fel teljesen a tetejét. Szememmel eddig előre bámultam, de nehezen ráfordítottam tekintetem a doboz tartalmára. A legelső fénykép egy gyönyörű házról készült. Óvatosan emeltem ki a képeket, és sokáig tanulmányoztam egy-egy darabot. Újra és újra találkoztam szüleim arcával, melyeket évek óta láttam a házban. Nagybátyámék minden képet gondosan elrejtettek előlem, addig, amíg nem gondolták, hogy képes vagyok elfogadni, ami történ és csak a jóra emlékezni velük. Egy pillanatra félre raktam a kezemben lévő fotókat és az apró tárgyakra fordítottam a figyelmemet, melyek még a dobozban hevertek. Nyaklánc, mely minden képen édesanyám nyakában lógott, és egy pici gyereknek való gyűrű egy cuki kis macival az elején. Felnevettem. Biztos egy fiútól kaptam. Semmi más nem volt benne ezeken kívül, ezért újra a képekért nyúltam. De a következő képnél el is állt a lélegzetem, ugyanazt a képet láttam viszont, mint ami Robert polcán volt. Gyorsan felpattantam az ágyról és a képpel a kezemben Chris bácsihoz rohantam.

-         - Szia Vivi – fordultak felém mindketten, mint berontottam a szobájukba. – Mit szeretnél?

-         -  Hol laktunk a szüleimmel? – kérdeztem kertelés nélkül.

-        -  Agenben éltetek kicsim, de miért?

-      -    Nagy baj lenne, ha visszautaznék egy-két napra?

-       -   Ilyen hirtelen? Kicsim ezt lehetetlen elintézni. lehet, hogy nincs is már repülőjegy.

-        -  Akkor buszozok vagy vonattal megyek.

-        - Miért akarsz ennyire hirtelen odamenni?

-        -  Gondoltam, hogy meglátogatom a sírjukat úgysem jártam még ott…

-        -  És?

-        -  Mi és? – kérdeztem gyorsan vissza.

-        - Egyéb okod is van, arra lennék kíváncsi, hogy mi az.

-        -  Ezt a képet találtam a dobozban és érdekel ki az a fiú a képen.

-        -  Rendben, igyekszem elintézni az odautazásodat, a szállást és a visszautat is, de hétvégére haza kell érned.

-         - Imádlak Chris bácsi –ugrottam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem.

-          - Na, most pedig menj aludni, pihend ki magad, nekem akkor még van pár elintézni valóm.

Izgatottan feküdtem be az ágyamba, és nehezen tudtam csak elaludni, de végre kiderül, hogy honnan is ismerjük egymást Roberttel.

Reggel Sabine időben ébresztett és elmesélte, hogy nagybátyámnak sikerült mindent elintéznie és már délben indulhatok is. Gyorsan felszaladtam az emeltre és összepakoltam egy kisebbik bőröndbe, majd Sabine kivitt a reptérre.

-          - Kérlek drágám vigyázz magadra. Ne felejtsd el, hogy a gép csak Toulouse-ig megy, ott buszra kell szállnod és amint elintéztél mindent menj a panzióba. Jajj kicsim, féltelek.

-        -  Nem kell Sabine, tudok vigyázni magamra és még telefonálni is fogok, de most már mennem kell. Sietek haza.

-        -  Szeretlek kicsim.

Elfoglaltam a helyemet és vártam. Tudtam, hogy az út hosszú lesz, de biztos vagyok benne, hogy megéri. Emlékezni fogok mindenre, főleg Rá.

Robert szemszöge

Csalódottan vettem észre, hogy Vivi ma nem jött iskolába, pedig újra beszélni akartam vele, de először is tisztázom ma a dolgokat Melanie -val. Mindent el fogok mondani neki.

-         -  Mel, várj – szaladtam utána, amikor testvérével elsétált. – Beszélhetnénk négyszemközt?

-          - Persze –felelte mosolyogva. Nem akartam elrontani a kedvét, de tudnia kell az igazságot. Az udvarra mentünk és elkezdtünk sétálni.

-        -  És miről szeretnél beszélni? – kérdezte kíváncsian.

-         - Hármunkról.

-          - Hármunkról? – kérdezte csodálkozva. –Úgy érted, hogy Viviről is?

-          - Igen. Tudom, hogy miattam nem beszélsz vele, mert úgy gondolod, hogy becsapott, hogy randizott velem, de nem vagy igazságos. Én kértem meg rá, csak így voltam hajlandó válaszolni a kérdéseire.

-         - Miért?

-         - Mert ő az a lány, akiért Agenből ideutaztam, ő a gyerekkori nagy szerelmem és reméltem, hogy még ő sem felejtett el, hogy még ő is emlékszik rám, szeret.

-         - De nem?

-         - Sajnos nem. A fájdalom hatalmas volt, ezért a bátyja úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha szép lassan elfelejti a régi az életét, s azzal engem is.

-         - Ez azt jelenti, hogy nekem semmi esélyem sincs? –kérdezte csalódottan.

-         - Sajnálom, de jelenleg nincs. Talán, ha biztosra vehetem Vivi elutasítását, akkor megpróbálhatjuk, de addig semmit nem tudok ígérni.

-         - Köszönöm, remélem, megkapom majd azt az esélyt – mondta, de meg sem várva a választ visszasietett az iskola falai közé.

Vivi szemszöge

Sikeresen megérkeztem Agenbe és nagy nehezen meg is találtam a temetőt, majd a szüleim sírját. Egyáltalán nem emlékeztem rám, s kissé meglepődtem, hogy milyen szép és milyen jó állapodban van. A virágokat, melyeket a közeli réten szedtem a sírra helyeztem. Nagyon megörültem, hogy találtam fréziát, ami a kedvenc virágom volt. 1-2 óra múlva visszaindultam és a városban sétáltam. Fogalmam sem volt, hogy merre is lehet a régi házunk. Elveszetten bolyogtam az utcákon.

-         - Jó napot. Segíthetek? – szólított meg egy idősebb hölgy, Sabine-nál tíz évvel tűnt idősebbnek.

-         - Jó napot. Igen, köszönöm. A régi Lavigne házat keresem.

-         - Oh kedveském az pontosan ott van szembe, látja?

-         - Nem tudja, lakik benne valaki?

-         - Nem. Felix és Julie halála óta nem. A testvére nem adta ki, se el.

-         - A kulcsot hol tudnám elkérni?

-         - A szomszédoktól, Rose Crine-tól. Régi, jó barátok voltak.

-         - Köszönöm szépen. Viszlát – köszöntem el, majd a mutatott irányba indultam a kulcsokért, és hog y találkozzam Robert szüleivel. Remegő térdekkel és forgó gyomorral álltam az ajtajuk előtt, majd nagy nehezen kopogtam.

-         - Jó napot. Miben segíthetek? – nyitott ajtót egy fiatal nő.

-         - Jó napot. Rose Crine-t keresem.

-         - Én vagyok, és Ön kicsoda?

-         - Jaj, elnézést kérek. A nevem Vivien Lavigne.

-         - Vivi…?

Felejthetetlen szerelem - 20.fejezet

 Bocsíí,hogy régen volt friss, és nem is írtam semmit, de nem volt kedvem írni. Hát hamarosan vége lesz ennek a történetnek is, de addig jó olvasást.

20. Beszélgetés

Egy hónapja, hogy elkezdődött az iskola, és totál egyedül vagyok. Melanie-val összevesztünk és nem is szóltunk egymáshoz a suli kezdete óta. Végülis amikor megkérdeztem, hogy miért haragszik rám, nem mondta el. Meggondolta magát és azt mondta, hogy inkább hagyjuk. Luc-nak pedig nem akarok gondot okozni, hogy ő is veszekedjen a testvérével, ezért inkább egyedül járok iskolába, és nem is beszélek velük.

-          Nocsak-nocsak.  Úgy látszik, ma sincs valami jó kedve a hölgynek. – mondta gúnyosan Miss. Frentsh s miközben elsétáltam mellette vidáman rám mosolygott. Lassan sétáltam végig a folyóson, majd mielőtt beléptem volna a terem ajtaján mély levegőt vettem.

-          Jó reggelt – erőltettem az arcomra egy mosolyt, de meghökkenve vettem észre, hogy az osztályban nincs senki, csak egyetlen személy.

-          Szia Vivi – köszönt barátságosan.

-          Hello – válaszoltam hűvösen, s a helyemre sétáltam.

-          Én sajnálom, hogy nem beszéltek Mel-lel – ült le velem szembe.

-          Nem kell sajnálnod. Tulajdonképpen az én hibám, vagyis talán nem, de majd rendbe hozom valahogy.

-          Szeretném, ha ma délután átjönnél hozzám.

-          Robert, figyelj, nem szeretném, ha Mel még jobban megutálna.

-          Tisztázni fogom vele a helyzetet, de előtte veled szeretnék beszélni. Ígérem nem tart sokáig.

-          Akkor miért kell felmennem hozzád?

-          Mert valamit mutatni szeretnék.

-          Rendben, de félóránál többet nem maradok.

-          Jó reggelt! – lépett be Melanie mosolyogva az osztályba, de amint meglátott arcáról lefagyott a mosoly.

-          Bocsi, nekem dolgom van – felkaptam a táskám és kisiettem az osztályból.

-          Ki kéne békülnötök, nem gondolod? – kérdezte Robert.

-          Talán majd egyszer újra tudunk beszélni - felelte barátnőm kedvtelenül. Szinte végig futottam a folyóson a suli újság irodájáig, majd belevetettem magam a tervezésbe. Luc-szel délutánonként a halloween – i bált próbáljuk megszervezni, de mivel Mel és Luc testvérek és Mel most éppen nem beszél velem, így az egész feladat rám hárult.

-          Reméltem, hogy itt megtalállak – ült le mellém Lucie.

-          Ilyenkor jobban fog az agyam –feleltem mosolyogva.

-          És mire jutottál? –nézett rá a jegyzeteimre.

-          Amíg nem tudjuk, hogy mennyi a kredit nem igazán tudunk tervezni, de kisebb apróságokat felírtam.

-          Ez nem is apróság. Minden kész van, már csak meg kell valósítani.

-          De egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Még egyeztetned kéne Mel-lel a kaja ügyben, megkérdezni erről a tervről.

-          Miért nem beszélsz vele te? Nekem amúgy sincsen időm.

-          De egy házban éltek, biztos találkozol vele.

-          A következő számon dolgozok.

-          Rendben, beszélek vele.

-          Igazán köszönöm. Na, menjünk az órára. – felkaptam a táskámat, s Lucie-vel visszaindultunk az osztályba, majd miután beértünk elköszöntünk és a helyünkhöz mentünk.

-          ’Reggelt Julie, hogy telt a hétvégéd? – huppantam le padtársam mellé.

-          Jól –felelte.

-          Látom, ma sincs kedved beszélgetni. Amúgy jó lett a hajad, örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat.

-          Én köszönöm - ennyi volt a beszélgetésünk egésznap. Igaz a nap folyamán nem próbálkoztam tovább, mert azért már ismerem egy kicsit Juliet, és csak lassan próbálok közelebb kerülni hozzá.

-          Jössz Rob? – kérdezte Mel órák után.

-          Sajnálom, már más programom van, majd holnap elmegyek veletek.

-          Oh, semmi gond. Akkor, viszlát.

-          Hello.

-          Pillanat – mondtam halkan Robertnek, amikor elmentem mellette. – Várj, Mel. Kérlek, a bálról van szó – kiáltottam utána.

-          Igen, mit szeretnél?

-          Lucie-vel megterveztük a díszítést, szeretném, ha megnéznéd. Tessék, nyugodtan elviheted, nálam van egy másolat, ha van valami, amit szeretnél megváltoztatni, akkor nyugodtan szólj. Ja és még a kajáról és az innivalóról szeretnék kérdezni.

-          Bocs most nincs nálam a papír, majd mondom Lucie-nak, hogy küldje át.

-          Rendben, köszi. Akkor, szia.

-          Hello – hát ezt is túléltem, most már csak azt a félórát kell kibírnom Roberttel.

-          Tessék, idehoztam a táskád, hogy ne tartsalak fel olyan sokáig.

-          Értem, köszönöm, ez igazán kedves tőled.

-          A következő iskolai újságba is írsz?

-          Lucie nem mondott semmit, remélem nem, mert elég sok dolgom lesz a bál miatt.

-          Tudod a cikk miatt, most Mel egy kicsit jobban haragszik rád, mert amikor írtad akkor igazából hazudtál.

-          Nem szeretnék most erről beszélni, inkább siessünk – mondtam és kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat.

Rob egy kis házat bérelt, de annál otthonosabb volt. Igazán tetszett.

-          Nos miről szerettél volna beszélni?

-          Rólunk – felelte könnyedén.

-          Tudod, ezt nem igazán a legjobbkor hozod föl, nem tudom, hogy emlékszel-e, de Mel éppen haragszik rám, mert bejössz neki.

-          Tudom, de ha beszélnék vele, és elmagyaráznám neki a dolgokat, biztos megértené - mászkáltam a szobájában, minden kis apróságot megnéztem, mindent az emlékezetembe akartam vésni. Ááá, mintha olyan fontos lenne. Már éppen ültem volna le, amikor megláttam egy képet.

-          Ez te vagy?

-          Azt rakd le, kicsit régi.

-          Igazán aranyos voltál, és ki ez a lány?

-          A gyerekkori barátom, tudod, akiről meséltem.

-          Mintha csak magamat látnám, de ezen a helyet még nem láttam.

-          Akkor mit mondasz?

-          Nem akarom még jobban megbántani, és magamra haragítani Melt szóval nem. Sajnálom.

-          Azt hiszem megértelek.

-          Ennek örülök, akkor jobb lesz, ha megyek. Salut.

-          Salut.

/Robert szemszöge/

msn-en:

Rob.:

hello. ismerjük egymást?

Fabien:

nem igazán, de már hallottam rólad és biztos vagyok benne, hogy te is rólam.

Rob.:

bocsi, de nem rémlik.

Fabien:

Viv bátyja vagyok.

Rob.:

ohhtényleg. ezért volt ismerős a neved. miben segíthetek neked?

Fabien:

tudod miért költöztél Lyonba

Rob.:

na ne mond. én is tudom. tanulni.

Fabien:

lehet, hogy Viv nem emlékszik rád, de én igen. emlékszem mennyit sírt utánad, amikor hozzánk került. nehezen tudtalak kiverni a fejéből.

Rob.:

szóval miattad nem emlékszik rám?

Fabien:

is-is. én csak nem akartam, hogy olyan sokat sírjon mert nem vagy vele. és elraktam az összes emlékét még akkor, s azóta nem is látta. természetes, hogy elfelejtett téged. de biztos el tudod érni, hogy újra emlékezzen és beléd szeressen.

Rob.:

minden tőlem telhetőt megteszek érte. és téged miért érdekel?

Fabien:

csak segíteni akarok, hátha idővel talál valaki mást helyetted. csak ennyit akartam.salut.

Rob.:

hé várj.

Faien kijelentkezett.

salut.

Kikapcsoltam a gépet és elmentem fürdeni, de még mindig azon gondolkodtam, amit Fabien mondott, hogy Vivi talál valaki mást. A srác tud valamit, amit én nem? Kell valami jó terv.

/Vivi szemszöge/

Szeretném megpróbálni Robbal a dolgot, de úgy, hogy közben tudom, hogy Mel szereti, nem vagyok rá képes.

-          Megjöttem - kiáltottam, majd felszaladtam a lépcsőn. Gyorsan átöltöztem és az asztalomhoz léptem. Kihúztam a legfelső fiókját, s kiemeltem belőle egy kis dobozkát, majd leültem vele az ágyba és csak néztem. Féltem kinyitni, de annyira kíváncsi voltam. Mégis remegő kézzel fordítottam el a zárban a kulcsot, de amint egy kicsit felemeltem újra visszacsuktam és a helyére raktam.  Elővettem a könyveimet és leültem tanulni.

-          Kicsim vacsora – szólt be Sabine a szobába. Becsuktam a könyveket, s lesétáltam vacsorázni.

-          Beszéltél Fabiennel?

-          Nem, mert sokat kellett tanulnom és még most is van egy kis dolgom – gyorsan bekaptam pár falatot és visszamentem a szobába. Felkaptam a hálóingemet és egy bugyit, és az irányt a fürdőbe vettem. Pont mikor kiértem megszólalt a telefonom.

-          Szia Luc.

-          Lépj fel msn-re. Át kell küldenem pár dolgot.

-          Értettem – kinyomtam a telefont és bekapcsoltam a laptopomat.

Lucy fájlok küldése.

Vivi.:

köszí.

ohh nem is változtatott rajta.

Lucy:

azt mondta, nagyon jó ötleteink voltak.

Vivi.:

akkor remélem nem mondtál neki semmit.

Lucy:

nem szóltam semmit, hogy nekem semmi közöm sincs hozzá.

Vivi.:

ő is jól kitalálta az ételt és az italt. holnap beszélek is az igazgató úrral.

akkor jóéjt.

Lucy:

jó éjt

Felejthetetlen szerelem - 19.fejezet

 Hát megérkeztem egy újabb adag frissel. Kissé bonyolódnak a dolgok és nem éppen jó irányba. A végéért bocsi, de azért jó olvasást.

19.Elvesztettem?

/Vivien szemszöge/

-          Melanie keresett, pont miután elmentél. Mondtam neki, hogy biztos a kávézóban vagy, nem találkoztatok? – ezzel fogadott Sabine, amint beléptem az ajtón.

-          Nem, nem találkoztunk. De mindjárt felhívom.

-          És hogyhogy ilyen korán hazaértél?

-          Történt egy-két dolog.

-          Veszekedtetek?

-          És ha igen? Nem is ismerjük még egymást, nem kell azonnal a karjaiba borulnom csak, mert jól néz ki, ezt neki is tudomásul kéne venni.

-          Oh látom nem vagy jó hangulatban. Ha kész lesz a vacsora, szólok.

-          Rendben, és sajnálom, hogy kiabáltam. Nem rajtad akartam levezetni a feszültséget.

-          Semmi gond, menj, beszélj Mel-lel, ő biztos fel fog vidítani – mosolygott kedvesen. Megöleltem, s elindultam az emeletre. A szobámba érve elővettem a táskámból a telefonomat, megnyomtam az 5-ös gombot, majd a hívást. Kicsöngött, de Mel nem akarta felvenni. Pedig még ő akart velem beszélni. Kinyomtam, s inkább Lucie-nél próbálkoztam tovább. Ő második csörgésre fel is vette.

-          Hello, Vivi. Kész a cikk?

-          Hello Luc. Igen, kész van. Azonnal küldöm is, csak először beszélni akartam Melanie-val, de nem értem el, pedig Sabine azt mondta, hogy keresett. Nem tudod mit akart?

-          Fogalmam sincs, ma még nem is beszéltem vele. Miért nem próbálod meg az otthonin? Azt biztos fel veszi valaki.

-          Rendben, köszönöm. Salut.

-          Salut – kinyomtam, majd rögtön az otthoni számukat hívtam.

-          L’Arronge lakás- szólt bele az ikrek anyukája.

-          Bon jour Marie. Vivi vagyok.

-          Bon jour Vivi. Miben segíthetek?

-          Melanie-t keresem, de sajnos a mobilján nem értem el. Otthon van?

-          Igen, szólok neki. – pár perc csönd után újra megszólalt., bár nem nekem beszélt. – Téged keresnek.

-          Ki az? –kérdezte barátnőm.

-          Vivi.

-          Salut Vivi, Mit akarsz?

-          Salut Mel. Sabine mondta, hogy kerestél, és meg akartam kérdezni, hogy miért, de sajnos nem értelek el a mobilodon.

-          Lehet, hogy lenémítottam, ezért nem hallottam. Bocsi.

-          Semmi baj. Nah, nem mondod el, hogy mit akartál?

-          Már egyáltalán nem fontos.

-          Biztos?

-          Igen.

-          Akkor nem zavarlak tovább. Holnap együtt megyünk suliba?

-          Nekem előbb be kell mennem, majd ott találkozunk.

-          Rendben. Salut.

-          Salut.

Melanie nagyon furcsán viselkedett, még így telefonon keresztül is észrevehető, hogy másképp viselkedett, mint szokott. Talán történt valami, de nem telefon téma, majd holnap suliban megkérdezem. Gyorsan bekapcsoltam a laptopot, s míg elküldtem Lucie-nek a cikket, addig felléptem msn-re, s már rám is írt valaki.

Fabien:

örülök hogy végre felfáradtál msn-re.

beszéltem ma anyával,  és mondta, hogy tegnap előtt úgy készültél cikkes találkozóra, mintha randira mennél, s közben ma meg már tényleg randira mentél azzal a  sráccal.

ViVi.:

Salut.

Nem szeretnék erről beszélni.

Fabien:

Lehet hogy csak túlzásba viszem de nem örülök neki, hogy nem ismerem azt a srácot.

Mi történt?

Ne akard, hogy még jobban aggódjak miattad.

ViVi.:

Hát tényleg randink volt ma és DC-be mentünk, mert még el kellett olvasnia a cikket, hogy megfelel-e, mert nem akartam úgy elküldeni Mel-nek, hogy Rob nem olvasta el.

aztán Suzy a volt osztálytársad úgye ott dolgozik és leült hozzánk. Elolvasta a cikket, meg kérdezett pár dolgot.

Fabien:

Pl mit?

ViVi.:

Hogy mi van veled,hogy jól vagyok-e, mert hallott a balesetről.bár  nem mondta ki a baleset szót. Miután elolvasta a cikket, mondta hogy örül, hogy ez most nem randi, mert csak úgy oda”pofátlankodott” erre Rob mondta, hogy pedig ez igen is randi.

Fabien:

Mi volt a cikkben?

ViVi.:

Fájl küldése: új diák

Fabien:

Gyorsan elolvasom

Ezekután persze hogy nem hite,hogy randi.szóval ezért veszekedtetek?

ViVi.:

Inkább azon,hogy ki vagy te és hogy mi történt velem.

Persze Rob egyből a legrosszabbra gondolt.

Tudod.hogy te és én…aztán hogy rossz vége lett.

És ezen egy kicsit kiakadtam. idővel biztos elmondtam volna neki,de nem rögtön a második randin, úgy hogy alig ismerjük egymást.

Fabien:

Megértelek. Akkor ahogyan téged  ismerlek, egy ideig nem fogsz beszélni vele.

ViVi.:

Nem nagyon állt szándékomban. Meg aztán ma keresett Mel, de aztán délután már nem tudtam elérni, amikor meg mégis sikerült elég furán viselkedet, mintha haragudna rám.szerinted?

Fabien:

Tudod ennek a Robertnek az msn címét?

ViVi.:

Igen.

rob.c@hotmail.com

miért kell neked?

Fabien:

Ha már járni szeretne veled, egy kicsit kifaggatom. meg szeretném ismerni.

ViVi.:

Túl sokat törődsz az én életemmel, nem gondolod?

Inkább a sajátoddal kellene foglalkoznod. Mi a helyzet a csajokkal? Felszedtél már vkit?

Fabien:

Az itteni lányok nem igazán nekem valók.

ViVi.:

Mikor kezdődik az egyetem?

Fabien:

Két hét múlva.

ViVi.:

Igazán jól megy egyeseknek.

úristen már ennyi az idő?

Nekem holnap már iskola.

Holap is beszélünk még.jóéjt.

Fabien:

jóéjt

Elmentem gyorsan letusolni, hogy mihamarabb ágyba kerüljek. Miután végeztem beállítottam az ébresztőt reggel fél hétre, hogy biztosan elkészüljek, és beérjek nyolcra az iskolába.

Reggel kissé kábán nyúltam a telefon felé, s nyomtam meg a szundi gombot, hogy még egy kicsit hadd aludhassak, de második csörgésre már felkeltem és a fürdőbe indultam, hogy a hideg víz felébresszen egy kicsit.  A gardróbba sétáltam és egy fehér topot, meg egy rövidnadrágot választottam a mai napra. Pár apróságot beledobáltam egy kis táskába, hiszen ma még csak elmondják, hogy milyen óráink lesznek holnap, jegyzetelésre pedig elég egy füzet meg egy toll.

-          Jó reggelt! – köszönt Sabine, amikor leértem a konyhába.

-          Jó reggelt! Hogyhogy ilyen korán fent vagy?

-          Gondoltam szeretnél egy finom reggelit az első iskolai napodon, meg már előbb felkeltem.

-          Igazán kedves tőled. Mi jót készítesz reggelire?

-          Sütöttem palacsintát, ha azt kérsz, de mivel Chris is hamarosan felkel, ezért omlettet is csinálok.

-          Ez mind jól hangzik. Először eszek palacsintát, aztán egy kis omlettet is, ha persze Chris bácsi hagy.

-          Ha ilyen véleménnyel vagy rólam, akkor nem eszel belőle – hallottam meg mögülem egy mély hangot, hátranézve Chris bácsit pillantottam meg egy barna köntösban.

-          Igazad van gonosz voltam. Lennél olyan kedves, hogy pár falatot hagysz belőle nekem is?

-          Igen, leszek oly’ kedves – majd odasétált Sabine-hoz és egy puszit nyomott az ajkára. – Jó reggelt drágám.

-          Jó reggelt Chris. Ülj le, mindjárt töltök neked kávét.

-          Hagyd csak Sabine, majd én megcsinálom, úgyis kell nekem is. Te kérsz?

-          Igen, kérek -  elővettem  három kisebb bögrét, s megcsináltam magunknak a kávét. Már megjegyeztem, hogy ki hogyan issza. Chris bácsi elég erősen, két kanál cukorral, és egy kevés tejjel. Sabine meg szinte már inkább tejeskávét iszik, bár az övébe még mindig több a kávé. Én meg fele-fele arányban a kávé és a tej, és három kanál cukor.

-          Tessék, jó étvágyat –majd nekiálltunk reggelizni. Úgy körülbelül tíz palacsinta után, meg pár villa omlett után, amit Chris bácsi tányérjáról lopkodtam, elégedetten dőltem hátra.

-          Te jó ég. Már ennyi az idő? – pillantottam az órára, ami már fél nyolcat mutatott. – Lucie nem fog megvárni. Elmentem, majd jövök – búcsúzóul dobtam nekik egy puszit, felvettem a fekete papucsomat és már rohantam, hogy elérjem a buszt, ami kivisz Lucie-ékhez.

-          Sajnálom, hogy késtem. Elhúzódott a reggeli.

-          Jó reggelt neked is. Igen, már hozzászoktunk, hogyha nem munkáról van, akkor nem mindig tudsz pontos lenni.

-          Ne légy gonosz. Mel hol van? – néztem körül, azt hittem csak viccel, hogy nem velünk jön ma.

-          Én is furcsállottam, hogy ma reggel előbb elment, pedig őt is nehéz kirángatni az ágyból- nevetett Lucie.

-          Zach-kel suliba találkozol? – kérdeztem miközben már az iskola felé tartottunk. Még szerencse, hogy az ikrek csak tízpercnyire laknak az iskolától.

-          Majd valamelyik szünetben. Nem akarok ebben az évben olyan sokat rajta lógni, hiszen tudod ez az utolsó éve.

-          Igen. Emlékszem Fabien is elég sokat tanult akkor – majd hirtelen megtorpantam. - Úgy látszik megérkeztünk. Elég nagy a tömeg. Úristen, nem az egyenruha van rajtam – kaptam hirtelen észbe.

-          Jujj, tényleg. Hívd fel gyorsan Sabne-t, mert ha Miss. Karótnyelt Kisasszony van a kapunál, pórul jártál – még a hideg is kirázott, ahogy arra a nőre gondoltam, Miss. Frentsh maga volt a szigor az iskolában. Bár nem tanított, mindig minden kis apróságra figyelt, és ilyen volt az ünnepélyeken az egyenruha. Gyorsan felhívtam Sabine-t.

-          Tudom, kicsim. Már úton vagyok a ruháddal. Két perc és ott is leszek.

-          Imádlak kész életmentő vagy –majd leraktam. Figyeltük Luc-szel, ahogy a diák sokaság egyre csak fogy a bejárat előtt, amikor megérkezett Sabine.

-          Gyorsan ugorj be, és öltözz át – először lekerült rólam a nadrág, s fel a szoknya, majd a top helyébe az iskola címerével ellátott blúz került. Felvettem egy fekete harisnyát, mert jobban passzolt a szürke ruhához, mint a barna, majd után felvettem a magas sarkú, fekete cipőmet.

-          A zakó?

-          A mellényt hoztam, gondoltam az még sem olyan meleg. És az, jobban áll rajtad. Tessék összehajtottam a ruháidat, mert úgyis át fogsz öltözni, nem?

-          Majd még kiderül, de azért köszönöm. Életmentő vagy. El tudom képzelni, hogy most az igazgatói irodában várnálak téged.

-          Na gyorsan siess, még elkésel. Jók legyetek lányok.

-          Igen is – mondtuk egyszerre és már szaladtunk is az iskolába. Hát ilyen is ritkán fordult elő. Miss. Frentsh tüzetesen végig mért, – természetesen csak engem – majd halkan megjegyezte.

-          Pedig már reménykedtem benne, hogy ma elfelejti, hogy az egyenruhába kell jönni.

-          Jól reménykedett, de még ideében meghozták, és így teljes pompában állhatok Ön előtt tanárnő.

-          Nyomás az osztályba hölgyeim –küldött el minket haragos szemmel.

-          Egyszer még valami baja lesz miattad. Mindig nagyon örül, ha valami rossz dolgot teszel.

-          De csak is miatta. Én törődök vele.

-          Hát persze. Amúgy még mindig jól áll rajtad ez a cucc, jobban, mint rajtunk többieken.

-          Így is jól áll rajtad, de én máshogy hordanám. Majd legközelebb megmutatom. De tényleg igyekezzünk.

Mire sikeresen beértünk az osztályba, már csak a számunkra fenn tartott helyek voltak üresek, vagyis csak egy. Az én helyemen Robert ült, Melanie mellett.

-          Viv, ez nem néz ki jól. Te hova fogsz ülni? – kérdezte aggódva barátnőm.

-          Nyugi. Ott az ablak mellett egy sorral előrébb van egy hely.

-          De ő..

-          Luc. Mióta vagy te olyan, mint Lettie, a másik osztályból? Nem lesz semmi gond, menj csak – és meglöktem a helye felé. Mindenki csodálkozva figyelt engem, hogy nem követem barátnőmet, és az utolsó üres hely felé veszem az irányt. Egyenesen Julie felé. – Salut, Julie. Leülhetek?

-          Gondolom, mivel nincs máshol hely, tessék – kijjebb húzódott, hogy az ablak mellé férhessek. Mr. Nado lépett be az osztályba.

-          Örülök, hogy mindenkit láthatok ezen a szép napon. Sőt úgy hallottam, hogy egy új diákkal is gazdagodott az osztály, méghozzá Mr. Crine, kérem, fáradjon ki és mutatkozzon be nem kellett hátra néznem, mert pár pillanat múlva láttam, milyen magabiztosan megy előre, nem törődve az elaléló lányok tömegével, akik mellett elhalad.

-          Salut. Robert Crine vagyok, és Agenből költöztem ide. Szeretek sportolni, de jobban szeretem a zenét, és mint már sokan tudják, gitározok is.

-          Úgy látom Lucie és Melanie között foglalt helyett, akkor majd ők körbevezetnek. És így utólag lányok, tényleg hol van Vivi?

-          Itt vagyok tanár úr – emeltem fel a kezemet, hogy biztosan megtaláljon.

-          Látom, egy kicsit előrébb költöztél. Visszatérve rátok. Gratulálni szeretnék a nyárzáró buli miatt. Még hozzám is eljutott a hír, hogy milyen jól sikerült. És az Igazgató úr is megkért, főleg téged Vivi, hogy szervezd meg az összes bált itt nálunk, az iskolában.

-          Szívesen vállalom. A lányok nevében nem beszélhetek.

-          Mi is szívesen segítünk Vivinek.

-          Akkor ez túl van tárgyalva. Nos akkor meséljetek a nyári szünetről – vetette fel a témát és mindenki elmesélte, hogy mi történt vele a nyáron, bár inkább a padtársak beszéltek egymással. Óvatosan pillantottam hátra, hogy vajon az ikrek is beszélgetnek-e.  Mindketten Robertet faggatták, hiszen egymás nyaráról már minden tudtak, de közben Luc egy lapot csúsztatott át Mel-nek, aki beszélgetés közben szorgosan válaszolt az írásban feltett kérdésre.

-          És te Vivi, jártál valahol az idén? – kaptam el hirtelen a fejemet, és a tanár felé fordultam.

-          Igen. Fabient kísértük ki Olaszországba és ott nyaraltunk két hétig.

-          És tetszett kint?

-          Igen, fantasztikus egy ország – zártam le ennyivel a mondandómat. Megszólalt a csengő.

-          Következő órán az udvarra megyünk, hogy elkezdődjön a tanévnyitó ünnepély. Mindenki időben érjen vissza - nagy zsivaj közepette mindenki elindult kifelé az osztályból.

-          Nagyon jól áll így rajtad az egyenruha –mondtam Julienek, amikor felállt ő is.

-          Kösz – csak ennyit mondott és már el isment.

-          Vivi – kiabált nekem a túloldalról Luc.

-          Szia. Mondott valamit Mel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem igazán, de biztos köze van Robhoz. Jobb lesz, ha beszélsz vele. Most mentek a mosdók felé.

-          Akkor siessünk – hamar utolértük őket. Rob éppen akkor lépett ki a férfimosdóból, amikor odaértünk.

-          Gyere egy kicsit velem – karolt bel Lucie.

-          De hát…

-          Hagyd most őket egy kicsit - és erősebben húzta őt.

-          Mel, miért haragszol rám?

-          Én nem haragszom – mondta, de az arcán nem ez tükröződött.

-          De valami bajod mégis csak van velem.

-          Tulajdonképpen igen. Felesleges hazudnom.

-          Én is ezt mondom. Akkor mondd el, hogy mi rosszat csináltam.

-          Semmit, vagyis nem szánt szándékkal –mondta.

-          Akkor?

-          Az a bajom, hogy… - megállt egy pillanatra és nem tudta, hogy mondja-e ki, vagy azt nem tudta, hogy kiabálja, vagy csak suttogja.