Lányok! Legyen büszkeségünk. Hajlandóak vagyunk mi hamarabb feláldozni, mint a férfiak, abban a reményben hogyha eldobjuk azzal csak nyerhetünk.
Fontos a büszkeség ne dobjuk el, de ne is ragaszkodjunk eszeveszetten hozzá hiszen abból sem sülhet ki semmi jó.
Tudjuk, hogy mikor és mennyit engedjünk a büszkeségünkből. Ne ragaszkodjunk feleslegesen hozzá, mikor tudjuk hogy mi hibáztunk akkor igenis eresszük el - természetesen csak mértékkel -, de ne vágjuk sutba, ne könyörögjünk, ne alázkodjunk meg mások előtt, csak azért hogy bizonyítsunk.
Én már elkövettem mind a két hibát. Görcsösen ragaszkodtam a büszkeségemhez, mikor tudtam, hogy nekem kéne lenni annak a félnek, aki enged. Nem egyszer történt meg ez, és emiatt elvesztettem valakit. Utána a büszkeskeségemet eldobva könyörögtem hozzá, és ez már szánalmas volt. Nagyon nehezen értettem meg, hogy ez a fajta megalázkodás nem vezet semmire.
Már majdnem sikerült újra feladni a büszkeségem, miközben Ő, aki megbánta tettei következményét gyáván elbújik, elérhetetlenség mögé rejtőzik, ahelyett hogy egy kicsit ő is feladná a büszkeségét. Mert ez egyáltalán nem lenne szánalmas. Bátorságra vallana, ha elsimerné, hogy hibázott és bocsánatot kérne. Ez talán végre egy kiutat jelentene nekünk. Nem biztos, hogy ez az út a folytatás lenne, mert ez már elég lenne a továbblépéshez is.
2018. január 20., szombat
2017. február 6., hétfő
Újra itt
Sziasztok!
Először is boldog új évet kicsit nagyon megkésve. :)

Az utolsó bejegyzésem ótamárlassan két hónap telt el. Nem is igazán van mit mesélnem róla. Ünnepek, együtt a család, ajándékok meg hasonló dolgok. Januárban dolgoztam, hogy kicsit megalapozhassam a következő szemeszter indulását. :)
Mert bizony már itt tartunk. Ma volt az első nap. Pedigmég csak nem régvolt augusztus amikor beiratkoztam,erre meg már elkezdődött a második félévem is.
Szorítsatok, mert ez egy kicsit nehezebb lesz mint az előző.

2016. december 14., szerda
Küldetés teljesítve 2.
Sziasztok.
Mint ígértem itt is van a Küldetés teljesítve 2. része, ami nem mást, mint az egyetemet jelenti.
Sokaknak éppenhogy elkezdődött a vizsgaidőszak és azon aggódnak, hogy mennyire nem lesz Karácsonyuk meg a szilveszteri bulit is ki kell hagyniuk, azok miatt a fránya januári vizsgák miatt, melyekre muszáj lesz tanulni.
Szerencsésnek érzem magam, mert bár valóban nem minden tárgy úgy sikerült, mint amire számítottam, de én tegnap, vagyis 2016.12.13-án sikeresen befejeztem az első egyetemi félévemet és így egészen január végéig szabad vagyok. Vagyis úgy terveztem, hogy a decembert otthon töltöm, de januárban már dolgozni szeretnék és jövök vissza januárban valami jó kis diákmunkát keresni.
Szóval mindenkinek, aki még csak most áll neki a vizsgáknak sok sikert sikert kívánok. És ne feledjétek, sose hagyjon el benneteket a remény.!

2016. december 10., szombat
Küldetés teljesítve 1.
Sziasztok!
Képzeljétek ma, vagyis pontosan 2016.12.10. 01:00-kor befejeztem egy könyvet. Tudom ez nem nagy meglepetés, de ez a könyv most már különleges, mert ő lett a 100-ik ebben az évben.
Bizony, 21 nappal az év vége előtt sikerült elolvasnom 100 könyvet. Nagyon örülök neki, hogy ezt a célt amit januárban kitűztem magam elé elértem. Főleg azért, mert a következő félévem nehezebb lesz és sokkal jobban szeretnék teljesíteni.
Ezen a linken megtalálhatjátok azt a 100 könyvet, amit idén elolvastam. Az igazság az,hogy sokkal több könyvet olvastam el, vannak olyanok amik a listában nincsenek benne, mert már olvastam őket és az év folyamán kedvem támadt újra elővenni.
Jövőre kevesebbel indulok, de remélem azt is sikerül teljesíteni.
Ha valamelyik megtetszett,akkor nyugodtan kérdezzetek vagy csak olvassátok el. ;)
Képzeljétek ma, vagyis pontosan 2016.12.10. 01:00-kor befejeztem egy könyvet. Tudom ez nem nagy meglepetés, de ez a könyv most már különleges, mert ő lett a 100-ik ebben az évben.
Bizony, 21 nappal az év vége előtt sikerült elolvasnom 100 könyvet. Nagyon örülök neki, hogy ezt a célt amit januárban kitűztem magam elé elértem. Főleg azért, mert a következő félévem nehezebb lesz és sokkal jobban szeretnék teljesíteni.
Jövőre kevesebbel indulok, de remélem azt is sikerül teljesíteni.
Ha valamelyik megtetszett,akkor nyugodtan kérdezzetek vagy csak olvassátok el. ;)
2016. november 16., szerda
Egy visszautasítható ajánlat
Sajnos betegség miatt nem tudtam elmesélni Nektek, hogy mi is történt velem egyik bulizásunk alkalmakor.
Már majdnem két hete történt az egész.
Barátnőm elrángatott magukkal péntek este bulizni,mondván, hogy muszáj kimozdulnom és nem csak bent kuksolni a szobában. Nem is ez a lényeg. Jól éreztük magunkat, tehát egyáltalán nem bántam meg, hogy beadtam a derekamat. Aztán az este folyamán mégis történt valami olyan, ami eddig velem sosem fordult elő. Sőt eddig csak hallottam róla,környezetemben még senkivel sem történt ilyen. Egy srác meginvitált a mosdóba. Amikor megkérdezte, hát még a szavam is elállt. Persze meg sem fordult a fejemben, hogy igent mondjak neki. De lepörgött előttem, hogy hogyan érezném magam utána. Eszembe jutott, hogy mennyire képtelen lennék a tükörbe nézni, vagy azoknak a szemébe, akik szeretnek és még ha nem is tudnák, hogy mibe mentem bele én ítélkeznék magam fölött helyettük is. A pasik mit képzelnek, hogy mindent lány csak egy tárgy amit használnak aztán elhajítanak? Persze vannak kivételek, és nem minden pasi ilyen. Mi lányok voltunk a hibásak. Vagyis azok a lányok, akik az ilyen ajánlatokat elfogadják vagy éppen ők maguk kezdeményezték az ilyen alkalmakat. Miattuk olyan nehéz nekünk rendes lányoknak, olyan fiút találni akik nem akarnak kihasználni minket.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)