2014. április 3-án elég nagy fordulatot vettem az életem és sajnos nem a jo irányba. Sok mindent elvesztettem akkor. Szerelmet, társat, a hitem és az álmaim. Magamba roskadtam, és egyszerűen képtelen voltam "élni". Aztán telt az idő, és még mindig magamban hordoztam a veszteségem, a fájdalmam, de muszáj volt célokat kitűznöm és küzdenem a megvalósításukért.
Eltelt két év. A célokat lassan elérem/elértem, de még mindig nem tudok "élni". Az életem újra egy mókuskerékben ragadt. Az emberek azt mondják, hogy idő majd segít és elmúlik a fájdalom. Valóban segített, elmúlt a fájdalom — vagy csak megszokottá vált és megtanultam együtt élni vele? Nem tudom. Sok mindent elfelejtettem vele kapcsolatban. Az illatát, az érintését, már nem emlékszem milyen érzés megcsókolni őt, hozzá bújni, vele aludni, de annyi biztos, hogy hiába telt el ennyi nap, ennyi hét, ennyi hónap, nem szűntem meg szeretni Őt, és azokat az érzéseket amiket vele éreztem még senki mással nem tapasztaltam.
Nagy reményekkel várom a július végét, csak ne csalódjak. De addig még elég sok akadályt le kell küzdenem.
Fel kell vele vennem a kapcsolatot, mert lehet hogy még ideiglenesen be van hozzánk jelentve, és ez nekem a kollégium szempontjából egyáltalán nem jó, és fogalmam sincs hogyan kezdjek bele. Már két éve nem beszéltünk és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy csak közlöm vele, hogy ha nyáron itthon van és még be van jelentve hozzánk akkor legyen szíves ezen változtatni. Szeretnék egy kicsit beszélgetni vele, de nem tudom, hogy egyáltalán válaszolna e nekem ha csak egy egyszerű sziával kezdenék. Mégis tudom, hogy akárhogy bonyolódik le ez a beszélgetés, a végén ígyis úgyis fájni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése