Vagyis inkább csak az alvástól. Itt fent viszonylag nyugodtan,álom mentesen alszok.
Ehhez képest, hazamentem pénteken és egy álom miatt nyugtalanul forgolódtam egész éjjel és kialvatlanul ébredtem fel szombaton.
Hosszú idő telt már el, de a tudatalattim még mindig nem dolgozta fel a szakítást, és álmomban még mindig ott van.
Nem volt rossz álom. Sőt, majdnem mintha valóság lett volna. És látjátok? Ez a baj, mert nem valóság volt.
Álmomban boldog voltam, hogy megint ott van velem, érzem Őt. Erre amikor meg felébredek csalódottan veszem tudomásul, hogy nem volt igaz, csak álom volt, és Ő nem fekszik ott mellettem, nem ölel magához szorosan, nem szuszog a fülembe, nem bújok hozzá, hogy még közelebb érezzem magamhoz.
Üres mellett az ágy.
A szobában csak én vagyok, és az ott ragadt emlékünk, amik még mindig kísértenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése