5 éve már

Az idő csak halad és az ember csak a fontos,meghatározó pillanatokra emlékszik.

Az október egy nagyon nehéz hónap számomra érzelmileg. Pedig életem legjobb hónapjának indult. Miért ne lett volna az, hiszen a hónap elején ünneplem a születésnapomat és mint a tavalyi bejegyzésben is említettem más meghatározó dátumok is kapcsolódnak ide. De már a szülinapomat is beárnyékolja a szomorúság, a veszteség.
Hát akkor nézzük meg mi történt öt éve, amely hatalmas boldogságot,majd még nagyobb szomorúságot hozott nekem ebben a hónapban.

2011.10.15 - szombat este unokatesómmal egy bulit tartottunk, ahol - talán még pont tizenötödike volt - megismerkedtem Vele. Tisztán emlékszem, amikor elkezdtünk beszélgetni,és hogy egész héten mennyire izgatottan vártam a válaszait és hogy mi fog kisülni ebből. Már akkor szerelmes voltam bele.

2011.10.22 -  ismét egy szombat. Az első randink. Nagyon izgultam egész nap. A lehető legjobbat akartam nyújtani. És jól sikerült. Boldog voltam, amikor hazahozott,pedig még az első csók sem csattant el.

2011.10.27 - Ha már az első csók. Elérkezett a második randi és végre az első csók is. Másfél hetet vártam rá, de megérte. Rá megérte várni.

2011. 10.30 - A harmadik randi. Eredetileg csak 31-re terveztük, de átrendezte a délutánját,hogy szabad legyen. Meglepett vele. Izgalmasra sikeredett. Balatonra mentünk, és rengeteg vicces történetet mesélt. Nagyon romantikus volt az egész este. Egész végig beszélgettünk. Olyan volt mintha nem is a harmadik randinkon lennénk, hanem csak kikapcsolódni mentünk volna. Persze, szerintem külső szemmel lehetett látni, hogy igencsak az elején tartunk a kapcsolatunknak.
Ami igazából akkor még nem is volt az. Pár héttel később, amikor még mindig találkozgattunk és egyebek ;), akkor kérdeztem rá - rengeteg ember unszolására - hogy mi most akkor együtt vagyunk-e. Iszonyatosan boldog voltam, hogy igent mondott és hivatalosan a balatoni estétől számítottunk egy párnak. Bár a könnyebbség miatt a hónap utolsó napján ünnepeltünk.

És hát eltelt ez az 5 év, de sajnos nem jól végződött. Pedig mennyivel könnyebb lenne megírni boldogan, mosolyogva, hogy igen akkor Ő lépett be az életembe és még mindig 5 hosszú év után is együtt vagyunk, kibírta mellettem, elviselt engem. De nem. Nem így történt. 3 éve már nem része az életemnek és nem is lesz már soha. Ennek az időnek elég kellett volna,hogy legyen és el kellett volna felejtenem Őt.

Képtelen vagyok továbblépni. Azt mondják az ember csak akkor képes rá, ha levonta a tanulságot, megtanulta a leckét. De hogy jöjjek rá, hogy mi is volt az?
Az,hogy mennyire tudok szeretni,hogy még ennyi év után is boldoggá tenne, ha csak beszélgetne velem? Vagy hogy mennyire nem volt megfelelő párkapcsolati példa előttem? Hogy mennyire elviselhetetlen tudok lenni,hogy még azt is elüldözöm, akit a világon a legjobban szeretek? Hogy mennyire elcseszett egy ember vagyok?
Valaki igazán megmondhatná a tanulságot,mert én sajnos nem tudom.

Már én is szánalmasnak érzem magam. De mostmár én mondom, hogy elég. Ez volt az utolsó alkalom. Ennek kell lennie.