Álom

Éppen csak elkezdődött az egyetem és beköltöztem a koliba már kicsit elszoktam otthonról.

Vagyis inkább csak az alvástól. Itt fent viszonylag nyugodtan,álom mentesen alszok.

Ehhez képest, hazamentem pénteken és egy álom miatt nyugtalanul forgolódtam egész éjjel és kialvatlanul ébredtem fel szombaton.

Hosszú idő telt már el, de a tudatalattim még mindig nem dolgozta fel a szakítást, és álmomban még mindig ott van.

Nem volt rossz álom. Sőt, majdnem mintha valóság lett volna. És látjátok? Ez a baj, mert nem valóság volt.

Álmomban boldog voltam, hogy megint ott van velem, érzem Őt. Erre amikor meg felébredek csalódottan veszem tudomásul, hogy nem volt igaz, csak álom volt, és Ő nem fekszik ott mellettem, nem ölel magához szorosan, nem szuszog a fülembe, nem bújok hozzá, hogy még közelebb érezzem magamhoz.

Üres mellett az ágy.

A szobában csak én vagyok, és az ott ragadt emlékünk, amik még mindig kísértenek.

Egyetemista lettem

Sok minden történt augusztus közepe óta.

Gólyatáborban jártam és barátokat szereztem,ezáltal nem idegen lett a szobatársam a kollégiumba,mert igen felvettek. Nagyon izgultam,hogy mi lesz akkor ha nem fog sikerülni, de most már ráérek izgulni emiatt a következő félévben. :)

Az a hét egy kicsit zsúfolt volt. Én már 21-én feljöttem nagynénémmel Pestre, hogy egy útiköltséget megspóroljak. Tudom,tudom, de akkor még nem volt diákom. Drága feljönni Pestre. Szóval a hétfői napot náluk töltöttem, és kedden indultunk reggel a gólyatáborba, ahonnan csütörtök délután jöttünk el, így majdnem éjfél volt mire hazaértem. Aztán a két otthon töltött nap azzal telt el, hogy összepakoltam a költözéshez. Mindent, amire szükségem lehet, mert hát ki kellett használni hogy kocsival jövünk és nem kell majd nekem cipekednem. Szóval 28-án ténylegesen beköltöztem és kollégista lettem, hát ez lett most egy ideig a második otthonom.

Itt a koliban is tartottak "tábort", de szerencsére ez sokkal lájtosabb volt, mint a gólyatábor. Megismerkedtünk a kolis gólyákkal, a várossal, a közlekedéssel, hogy hova érdemes járni szórakozni.

Szórakozásról jut eszembe. Tegnap meg volt az első hivatalos gólyabulink. SZERDÁN. Értitek? Szerdán. Úgy,hogy ma reggel 8tól előadásunk volt. Ezt nem fogom sokszor eljátszani, hiszen tanulni jöttem ide.

Összességében még szokom az egészet. Teljesen más itt minden. El kell kezdenem főzni,mert hamar meg fogom unni a hideg kajákat és nem is lakok jól vele. Meg hát az egyetem is más, de majd belerázódom.

Addig is szorítsatok.!! ;)

Puszii :) :*

Ha ismer

Egy idő után rájöttem, hogy néhány dolgot érdemes magamban tartani. Senki sem fogja megérteni az érzéseimet. Fiatal vagyok, mondják sokan. Ne akarjam már most, hogy az első szerelem örökké tartson. Míg amúgy is. Szerelem??? Nem létezik.
Rossz újra és újra látnom az emberek szemében, hogy nem vagyok normális az érzelmeim miatt.  Hogy mondatom,  hogy igent mondtam volna Neki, ha megkéri a kezem. Ez múltkor úgy került szóba, hogy a jegygyűrűkről beszéltünk és én kijelentéssel, hogy csak egy bizonyos köves gyűrűt fogadok el. Mert az, aki meg fogja kérni a kezem kérdés nélkül tudni fogja, hogy milyet szeretnék.
- Miért tudná? - Kérdeztek vissza a többiek.
- Mert közel voltam hozzá, hogy megkapjam álmaim gyűrűjét és így szót sem kellett szólnom, hogy milyet szeretnék.
- Ezt honnan tudod?
- Mert megkérte volna a kezem és én igent mondtam volna Neki.
- De aztán még sem ez történt. Honnan tudod,  hogy meg akart kérni?
- Mert mindent eltervezett és miután nem ugy alakultak a dolgok, elmesélte.
- Valószínűleg csak kitalálta az egészet.

Ugyan, hiszen nem tudnak semmit. Nem láttak minket együtt, nem ismerik Őt úgy,  mint én. De ismerem, ismertem én Őt egyáltalán?
Egy pillanatra elbizonytalanítottak. Pedig nem kellett volna. A szerelem létezik és a miénk igenis igazi volt,  a legcsodálatosább dolog, ami történhetett velem, az hogy megismertem Őt és az életem része lett.  Igen. Ismertem. Azóta persze megváltozott /megváltozhatott de akkor még ismertem és szívből igazán szerettem. Vagy még szeretem????




Pénteken végre elérkezett az utolsó munkanapom. Több mint 9 hónap után végeztem. Nem mintha nem szerettem volna ott dolgozni, mert szerettem. Nagyon jó volt a munka, jó volt a társaság, de ez a nyári felkelés kifárasztott. Azért keltem fel 5:30kor, hogy nyolcra beérjek dolgozni, aztán már 5óra volt mire hazaértem. Szóval igazából csak ez volt a rossz az egészben, ez a rengeteg buszozás. Igy pénteken kicsit hamarabb befejeztük a munkát és megint iszogattunk. El lettem búcsúztatva.

El sem tudom hinni

Tegnap elég ideges voltam egész nap és izgatottan vártam a nyolc órát, hogy végre megkapjam az sms-t a hírrel, hogy engem is felvettek. Örömmel közlöm a jó hírt. Szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi Számviteli Karának hallgatója leszek és a gazdálkodási és menedzsment szakon folytatom a tanulmányaimat.

Persze sok mindenki szerint ez egyértelmű volt, hogy idén már sikerül államilag támogatottra bejutnom és egy darabig én is elég biztos voltam benne, de aztán kezdtem bepánikolni, hogy úgy sem vesznek fel.
Nem erre a szakra készültem, talán ha egy kicsivel többet teszek még érte akkor sikerült volna a másik, de sajnos nem úgy alakult. Én azért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a legjobbat hozzam ki itt is magamból.

3 év után végre ez az álmom is teljesült.

Ne felejtsétek el, hogy az álmokért, célokért küzdeni kell, meg kell dolgozni értük, hinni kell bennük és természetesen soha fel nem adni. Néha el lehet bizonytalanodni,  egy kicsit félre tenni, de aztán újra elővenni és teljes erőbedobással a cél felé hajtani.

Minden jót

Úgy vettem észre, hogy kissé megcsappant a blogom olvasottsága mióta könyv értékeléseket is írok. Szóval úgy döntöttem, hogy búcsút intek.

Persze nem az egész blognak, ha nem csak a könyv véleményeknek. Természetesen azért még fogok olyan könyvekről írni, amik nagyon mély benyomást tettek rám.

De tényleg úgy vettem észre, hogy jobban érdekel benneteket az én "szenvedésem", illetve a gondolataim, az érzéseim ezekről.

Egyáltalán nem bánom ezt, hiszen ez a blog most már azért létezik, hogyha elmondani nem is tudom, legalább ki tudjam írni magamból az érzéseimet egy egy történésről.

Szóval most vissza is tennék egy kicsit ehhez.

A címszereplő mondatot be kellene tiltani. Mert bizonyos esetekben egyáltalán nem hangzik jól. Amikor valaki elköszönésnek használja szerintem búcsúzik. Véglegesen. Ez a mondat olyan mint a romantikus filmekben egy szomorú jelenet amikor a főhős és a főhősnő elköszönnek egymástól egy "Isten veled"-del. És érezzük, hogy ez az elköszönés tényleg végleges.

Szíven üt a tudat, hogy az akit tiszta szívből, szívünk legeslegmélyéről szeretünk, éppen örökre búcsút vesz tőlünk és emlékeinktől. Miközben mi éppen hogy csak lélegezni tudunk nélküle. Sok idő telt már el, kínzó percek, gyötrő órák, el nem múló nappalok, hosszú hetek és hónapok, majd évek. Az érzések, az érzéseim ennek ellenére sem változtak. Igaz elcsitultak. Már nem voltak olyan intenzívek mint régen, de mélyen belémvésődtek és tudom hogy örökké velem lesznek.

Megcsapott a hűvössége, a mondat zordsága összetörte képzelgéseimet, amik szinte nem is léteznek. Nem vagyok már naiv, tisztában vagyok vele, hogy ebből már nem lesz semmi. Elváltak útjaink és soha nem fogják keresztezni egymást, de azért lelkem mélyén egy kicsit még reménykedem. Mégis fájó szívvel kívánok Neki is minden jót.