Nem elég

"Úgy gondolom, hogy a legrosszabb dolgok már megtörténtek életem során és túléltem őket. Ennél rosszabb dolgok nem fognak történni. Persze ebbe nem tartozik bele a családom és szeretteim elvesztése. Minden apróságnak, jó dolognak örülni kell. És neked is így kellene tenned." - mondta valaki egy beszélgetésünk alkalmával.

Nem volt a legjobb gyerekkorom, de nem panaszkodom lehetett volna rosszabb is. Nem kaptam meg mindent, nem panaszkodom kaphattam volna kevesebbet is. Rosszabb szüleim is lehettek volna, akik fiatal felnőtt létemre nem engednek el szórakozni a barátaimmal, de nem. A szüleim a veszekedések ellenére a legjobbak voltak nekem.

De így is sok rossz dolgok megtapasztaltam 19 éves koromig. Mégis a legrosszabb édesapám - a legfontosabb személy az életemben - elvesztése után, a második legfontosabb személy, a barátom elvesztése volt. Nem halt meg csak.... A poklon mentem keresztül és ezalatt a 15 hónap alatt sem hevertem ki teljesen. Persze már nem sírok állandóan miatta, de máig hiányzik és meg kellett tanulnom együtt élni ezzel.

Bő lére engedtem. Hogy hova is akarok kilyukadni? 

Oda, hogy megtörtént életemben a legrosszabb dolog túléltem és tudom, hogy ennél rosszabbul soha nem leszek. De tudjátok vannak olyan pillanatok amikor néha már nem elég az apróság. Nem elég, hogy végre találkozok a csajokkal, nem elég hogy nyár van, nem elég, hogy sikerült elérni a céljaimat, nem elég ha a család és a rokonok, barátok körülöttem vannak. Nem elég, mert az az egy ember aki a világomat jelentette, a mindenem volt nincsen velem, és nem osztozunk egymás apróságain. És ez az a pont, ahol már semmi sem számít, hogy bármit megadnék azért, hogy minden olyan legyen mint régen.

Számomra így kerek a világ. Ott rontottam el, hogy Tőle tettem függővé a boldogságom, de senki sem mutatta meg, hogy hogyan csináljam egyedül. Most az a cél, hogy sikerüljön egyedül.