Egy rövid, de számomra sokat jelentő beszélgetés folytattam tesómmal tegnap éjjel fél tizenkettőkor.
Végre ez is eljött...
Úgy irigyellek
Nem hiszem, hogy jól meggondoltad...
De ez így van
Sokmindent felaldoztam ezekért a dolgokert...
Na majd megbeszéljük....
Valóban igaza van. Sok mindent feláldozott azért, hogy nagyon sok érdekes, csodálatos helyre eljusson. Hiába tudom, hogy mennyire fáj neki ez a sok áldozat, de irigylem. Nagyon. És ő nem tudja, nem érti miért.
Tele vagyok álmokkal, tervekkel a jövővel kapcsolatban, mégis szinte biztosan tudom, hogy ezek mind feleslegesek, sose valósulnak meg. Csupán álmok maradnak. Nem lesz lehetőségem utazni, a világvárosokat megnézni, eljutni Japánba. Kiszakadni ebből a világból. Neki sikerült elkerülnie innen, nem akart, de feláldozta az otthont egy jobb életért.
Nem tudja, hogy mennyi mindent feláldoznék azért, hogy elkerüljek innen, kikerüljek ebből a mókuskerék életből, de nem, ez számomra lehetetlen. Örökre itt ragadtam és csak szenvedek a múlt emlékeiben és áhított jövő képeiben. Nem maradt más számomra csak az álmodozás.
Nem tudja, hogy mennyi mindent feláldoznék azért, hogy elkerüljek innen, kikerüljek ebből a mókuskerék életből, de nem, ez számomra lehetetlen. Örökre itt ragadtam és csak szenvedek a múlt emlékeiben és áhított jövő képeiben. Nem maradt más számomra csak az álmodozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése