I love Budapest

Ti hogy vagytok vele?

Így a hosszú hétvége alkalmából Budapestre utaztam, hogy barátnőmmel bepótoljuk az elmaradt szülinapozást. Teljes kikapcsolódás, ha Pesten lehetek. Annyira más minden, mint itthon. Olyan jó néha kiszakadni innen. A hétvégén vásároltunk, megnéztük a várat, felsétáltunk a Citadellához, moziba mentünk. Egyszerűen jól éreztük magunkat.

Sokan nem szeretik Pestet, mert túl nagy. Részben megértem őket, mert valóban kicsit rémítő tud lenni a nagy város, olyan sok mindent kell tudni róla. Alig várom, hogy végre ott éljek, és hogy tanuljak, nem csak az egyetemen, hanem Pestről is. Meg akarom ismerni a várost, hogy még nyugodtabban, céltudatosabban  rójam az utcákat.

Menekülök itthonról, sok minden elől és Pesten el tudok bújni a gondok elől...nagyrészt. Sajnos az Ő emléke oda is elkísér, de ott talán jobban el tudom viselni, bár az, hogy ezeket Vele is átélhettem volna, az kicsit szívfacsaró. De ha fent vagyok, nem ezen jár az eszem. Minél többet akarok látni, és csak jól szeretném érezni magam.

Aktivitás?

Sziasztok!

Nem tudom még mennyien jártok erre, mennyire olvassátok még a gondolataimat, de gondoltam leírom, hogy mi a helyzet.
Mint láthatjátok, fent az oldalak megint bővült. Vagyis egy helyre gyűjtöttem a Halj meg másért című történet fejezeteit. Nem lett a legjobb, persze ezt akkor is tudtam, még sincs szívem letörölni. Elfér. :)

Hát hogy mennyire leszek aktív a következő időkben azt nem tudom, de azért lesznek még ilyen kis szösszenetek, vagy éppen olyan gondolatok amik beleették magukat a fejembe.

Ha valamit érdekesnek gondoltok nyugodtan hagyjatok nyomot.

Feladni mindent

Egy rövid, de számomra sokat jelentő beszélgetés folytattam tesómmal tegnap éjjel fél tizenkettőkor.

Behalok hogy Párizsban vagy
Végre ez is eljött...
Úgy irigyellek
Nem hiszem, hogy jól meggondoltad...
De ez így van
Sokmindent felaldoztam ezekért a dolgokert...
Na majd megbeszéljük....

Valóban igaza van. Sok mindent feláldozott azért, hogy nagyon sok érdekes, csodálatos helyre eljusson. Hiába tudom, hogy mennyire fáj neki ez a sok áldozat, de irigylem. Nagyon. És ő nem tudja, nem érti miért.

Tele vagyok álmokkal, tervekkel a jövővel kapcsolatban, mégis szinte biztosan tudom, hogy ezek mind feleslegesek, sose valósulnak meg. Csupán álmok maradnak. Nem lesz lehetőségem utazni, a világvárosokat megnézni, eljutni Japánba. Kiszakadni ebből a világból. Neki sikerült elkerülnie innen, nem akart, de feláldozta az otthont egy jobb életért.
Nem tudja, hogy mennyi mindent feláldoznék azért, hogy elkerüljek innen, kikerüljek ebből a mókuskerék életből, de nem, ez számomra lehetetlen. Örökre itt ragadtam és csak szenvedek a múlt emlékeiben és áhított jövő képeiben. Nem maradt más számomra csak az álmodozás.

Nem elég

"Úgy gondolom, hogy a legrosszabb dolgok már megtörténtek életem során és túléltem őket. Ennél rosszabb dolgok nem fognak történni. Persze ebbe nem tartozik bele a családom és szeretteim elvesztése. Minden apróságnak, jó dolognak örülni kell. És neked is így kellene tenned." - mondta valaki egy beszélgetésünk alkalmával.

Nem volt a legjobb gyerekkorom, de nem panaszkodom lehetett volna rosszabb is. Nem kaptam meg mindent, nem panaszkodom kaphattam volna kevesebbet is. Rosszabb szüleim is lehettek volna, akik fiatal felnőtt létemre nem engednek el szórakozni a barátaimmal, de nem. A szüleim a veszekedések ellenére a legjobbak voltak nekem.

De így is sok rossz dolgok megtapasztaltam 19 éves koromig. Mégis a legrosszabb édesapám - a legfontosabb személy az életemben - elvesztése után, a második legfontosabb személy, a barátom elvesztése volt. Nem halt meg csak.... A poklon mentem keresztül és ezalatt a 15 hónap alatt sem hevertem ki teljesen. Persze már nem sírok állandóan miatta, de máig hiányzik és meg kellett tanulnom együtt élni ezzel.

Bő lére engedtem. Hogy hova is akarok kilyukadni? 

Oda, hogy megtörtént életemben a legrosszabb dolog túléltem és tudom, hogy ennél rosszabbul soha nem leszek. De tudjátok vannak olyan pillanatok amikor néha már nem elég az apróság. Nem elég, hogy végre találkozok a csajokkal, nem elég hogy nyár van, nem elég, hogy sikerült elérni a céljaimat, nem elég ha a család és a rokonok, barátok körülöttem vannak. Nem elég, mert az az egy ember aki a világomat jelentette, a mindenem volt nincsen velem, és nem osztozunk egymás apróságain. És ez az a pont, ahol már semmi sem számít, hogy bármit megadnék azért, hogy minden olyan legyen mint régen.

Számomra így kerek a világ. Ott rontottam el, hogy Tőle tettem függővé a boldogságom, de senki sem mutatta meg, hogy hogyan csináljam egyedül. Most az a cél, hogy sikerüljön egyedül.

Hiába az ősz a hónapom

Biztos mindenki ismeri azt a hiedelmet, hogy mindenki ahhoz az évszakhoz kötődik amikor született. Én októberben születtem és anya azt mondta, hogy nagyon esett akkor az eső. Tehát ennek azt kéne jelentenie, hogy szeretem az őszt és az esőt. Hát egyáltalán nem. Nálam ez pont fordítva. Én a nyarat, a napsütést imádom.

Így ma hálás vagyok a ragyogó, meleg napokért, amikor a vízpart mellett, hideg üdítőt szürcsölve süttethetem magam. Ilyenkor érzem magam elevennek, ilyenkor érzem hogy a világon minden jó. Hálás vagyok, hogy van nyár.