Lista

Biztos Ti is írtatok már listát.

Nem, nem bevásárló listára gondolok, és nem is a Mikulásnak szánt listára. Hanem, amikor gyerekként, vagy már kamaszként leírtátok, hogyan képzelitek el az Nagy Őt. Barna vagy szőke haj, kék vagy barna szem, és még sorolhatnám. :)
Nekem is volt ilyen listám, de mindig változott. Éppen melyik rajzfilm szereplő fiú fogott meg. :)

Aztán a munkahelyemen szóba került, hogy a fiúk mi mindent - nem az hogy keresnek - várnak el a nőktől. Aztán megkérdezték tőlem is, hogy mik az elvárásaim.
Nem nagyon tudtam rá válaszolni, hiszen már évek óta nem gondoltam erre. De olyanokat mondtak amik eszembe sem jutnának ha listát készítenék. Hiszen már nem igazán számítanak a külsőségek. Mindegy milyen színű a haja, milyen színű a szeme.

Sok ember tetszett, és úgy gondolom, hogy különböztek egymástól. Külsőre biztos, de belsőre is.
Tehát ahogy idősebbek leszünk nem a külsőségekre figyelünk. Persze megnézzük, hogy jól néz-e ki, de ne fogjuk azért visszautasítani, mert te jó ég neki szőke a haja, az én Nagy Őmnek pedig barnának kell lenni.
A lista talán már a belső tulajdonságokról szól. Bár nem is tudom. Kicsit közhelyes, hogy legyen romantikus, kedves, ne legyen bunkó..és még??? Persze egy kis romantika nem baj, de én nem tartom elvárásnak, hogy mindig meglepjen valamivel.

Számomra már nem létezik ilyen lista. Ha meglátom, tudni fogom, hogy ő az és úgy fogom szeretni amilyen, az összes hibájával, a tökéletlenségével együtt.

Hülye??? Lehet...

Hülye vagy, hogy még mindig szereted.
Hülye vagy, mert vársz rá.
Hülye vagy, mert így egyedül fogsz megöregedni.
Hülye vagy, mert van valaki aki érdeklődik utánad, de neked nem kell.

Záporoznak felém az ehhez hasonló mondatok, és lassan már én is kezdem elhinni.

Egyre csak azt hallom - most már a munkahelyemen is - , hogy  miért nem járok azzal a fiúval. Egy ideig még viccesen tudok rá reagálni, na de meddig? Nem szeretem őt. De akárhányszor megemlítem egy új embernek, hogy mi is az igazi helyzet, akkor látom az arcán, hogy mire gondol. "Hát te hülye vagy.!"

De, hogy tudnék túllépni rajra, amikor szeretem? Boldog voltam Vele, Mellette.
Persze semmi garancia nincs rá, hogy újra együtt leszünk, de ha meg sem adom a lehetőséget, hogy akár újrakezdjük, akkor ott fog lebegni mindig - amikor látom, hallok felőle vagy csak eszembe jut - az a bizonyos "Mi lett volna, ha...?".

De arra sincs semmilyen garancia, hogy ha teljesen elfelejtem Őt, akkor jönni fog valaki, akivel tervezgethetünk.

Tetszett pár srác, és amíg meg nem ismertem Őt, addig azt hittem, hogy szerelmes voltam beléjük. De nem. Mindegyik csak kamasz rajongás volt. Ő nem. Vele éreztem, hogy ez a szerelem. A többieken gyorsan túltettem magam, mert jött valaki más akibe "beleestem". Sajnos most nem megy olyan könnyen. Persze, ha majd jön valaki, aki hasonló érzéseket vált ki belőlem, akkor már eszembe sem fog jutni, hogy szerettem őt. Már csak egy ex lesz Belőle. De addig amíg nem találkozok egy ilyen fiúval, addig azt hiszem marad egy kis várakozás, mert már csak ilyen hülye vagyok. :/

Október 31.

Két éve már, hogy nem szeretem ezt a napot. Nem a Halloween miatt...erre is visszatérünk.

A mai nap igazából fontos lenne az életemben, most már csak fájdalmat okoz a sok emlék amit amúgy ünnepelnék. 2011.10.31. Nem fordulópontja az életemnek, mert az körülbelül két héttel azelőtt volt. Innen számítottuk, hogy együtt voltunk. Sajnos ez már a második év, hogy ezen a napon nem az évfordulónkat ünnepeljük. Én azon gondolkodok, hogy mennyire hiányzik, mi lenne ha még mindig egy pár lennénk...Ő meg....hát ki tudja. Valószínűleg eszébe sem jutok ezen a - legalábbis számomra - fontos napon.

Mi a véleményetek arról, hogy "Magyarországon nem Halloween, hanem Mindenszentek van"?

Igazából nekem semmi bajom a Halloweennal. Engem nem hoz lázba. Nem faragok ijesztő, vagy éppen vicces tök fejeket, - bár lehet, hogy néhány év múlva engem is magával ragad - nem veszek fel ijesztő jelmezeket és nem megyek bennük bulizni. Legfőképp azért, mert elsején nem szeretnék hulla ;) fáradt lenni. Aztán beöltözésnek ott a farsang, az elég. Legalábbis nekem.

De úgy vagyok vele, hogy nem bántom azokat, akik pont az ellenkezőjét csinálják.
Mert hát:

Október 31. - Halloween

November 1. - Mindenszentek

November 2. - Halottak napja

Mind a három ünnep külön napra esik, tehát mindenkinek szíve joga, ha megtartja a Halloweent.

Az igazat megvallva én november másodikán, már nem szoktam a temetőbe menni. Vagyis ha úgy nézzük, akkor én azt nem tartom meg. Szóval most akkor tessék szépen megkövezni, mert én nem megyek a temetőbe a halottakra emlékezni másodikán.

Azért nem, mert én megteszem ezt Mindenszentek napján. Nekem ennyi bőven elég a temetőkből.

Most komolyan?

Néha totál úgy érzem, hogy a homlokomra valami olyasmi szöveg van írva, hogy: "Gyertek nyomik, edzenem kell a türelmemet." vagy esetleg "Normálisak kíméljenek." De tényleg. Nem csak itthon, de már Pesten is megtaláltak.

Lehet bunkónak tűnök, de kezdek egy kicsit besokallni. Nem mondanám magam türelmes típusnak, pedig elég sok mindent elviselek ezektől a nehéz felfogású emberektől, akik már az agyamra mennek és egyáltalán nem veszik észre, hogy nem sok kedvel állok hozzájuk.

Tök átlagosnak tartom magam. Tehát egyáltalán nem vagyok eltelve magamtól, talán még önbizalomhiányosnak is mondanám magam..és valószínűleg a következő mondat egoistának fog feltüntetni, de a nem helyes srácok igazán elkerülhetnének. Vagy igazából nem is az a baj, hogy nem helyesek, hanem inkább az, hogy annak ellenére, hogy elmondtam nekik a véleményem arról, hogy köztünk nem lesz semmi, mindenféle témákkal, az életükkel traktálnak. Mondanak valamit, válaszolok rá egy szóban, mert másban nem lehet, aztán két naponta hasonlóan feltűnik...de ha megmondom hogy hagyjuk békén egymást, akkor vagy én leszek a bunkó, vagy fel sem fogja, hogy kezdek besokallni tőle...

Tehát..szerintem nem vagyok egoista, csak van egy "elvem":

A külső megfog, a belső megtart, a jó szex meg hozzá láncol.

Én úgy tapasztaltam, hogy ez így van.

I love Budapest

Ti hogy vagytok vele?

Így a hosszú hétvége alkalmából Budapestre utaztam, hogy barátnőmmel bepótoljuk az elmaradt szülinapozást. Teljes kikapcsolódás, ha Pesten lehetek. Annyira más minden, mint itthon. Olyan jó néha kiszakadni innen. A hétvégén vásároltunk, megnéztük a várat, felsétáltunk a Citadellához, moziba mentünk. Egyszerűen jól éreztük magunkat.

Sokan nem szeretik Pestet, mert túl nagy. Részben megértem őket, mert valóban kicsit rémítő tud lenni a nagy város, olyan sok mindent kell tudni róla. Alig várom, hogy végre ott éljek, és hogy tanuljak, nem csak az egyetemen, hanem Pestről is. Meg akarom ismerni a várost, hogy még nyugodtabban, céltudatosabban  rójam az utcákat.

Menekülök itthonról, sok minden elől és Pesten el tudok bújni a gondok elől...nagyrészt. Sajnos az Ő emléke oda is elkísér, de ott talán jobban el tudom viselni, bár az, hogy ezeket Vele is átélhettem volna, az kicsit szívfacsaró. De ha fent vagyok, nem ezen jár az eszem. Minél többet akarok látni, és csak jól szeretném érezni magam.

Aktivitás?

Sziasztok!

Nem tudom még mennyien jártok erre, mennyire olvassátok még a gondolataimat, de gondoltam leírom, hogy mi a helyzet.
Mint láthatjátok, fent az oldalak megint bővült. Vagyis egy helyre gyűjtöttem a Halj meg másért című történet fejezeteit. Nem lett a legjobb, persze ezt akkor is tudtam, még sincs szívem letörölni. Elfér. :)

Hát hogy mennyire leszek aktív a következő időkben azt nem tudom, de azért lesznek még ilyen kis szösszenetek, vagy éppen olyan gondolatok amik beleették magukat a fejembe.

Ha valamit érdekesnek gondoltok nyugodtan hagyjatok nyomot.

Feladni mindent

Egy rövid, de számomra sokat jelentő beszélgetés folytattam tesómmal tegnap éjjel fél tizenkettőkor.

Behalok hogy Párizsban vagy
Végre ez is eljött...
Úgy irigyellek
Nem hiszem, hogy jól meggondoltad...
De ez így van
Sokmindent felaldoztam ezekért a dolgokert...
Na majd megbeszéljük....

Valóban igaza van. Sok mindent feláldozott azért, hogy nagyon sok érdekes, csodálatos helyre eljusson. Hiába tudom, hogy mennyire fáj neki ez a sok áldozat, de irigylem. Nagyon. És ő nem tudja, nem érti miért.

Tele vagyok álmokkal, tervekkel a jövővel kapcsolatban, mégis szinte biztosan tudom, hogy ezek mind feleslegesek, sose valósulnak meg. Csupán álmok maradnak. Nem lesz lehetőségem utazni, a világvárosokat megnézni, eljutni Japánba. Kiszakadni ebből a világból. Neki sikerült elkerülnie innen, nem akart, de feláldozta az otthont egy jobb életért.
Nem tudja, hogy mennyi mindent feláldoznék azért, hogy elkerüljek innen, kikerüljek ebből a mókuskerék életből, de nem, ez számomra lehetetlen. Örökre itt ragadtam és csak szenvedek a múlt emlékeiben és áhított jövő képeiben. Nem maradt más számomra csak az álmodozás.

Nem elég

"Úgy gondolom, hogy a legrosszabb dolgok már megtörténtek életem során és túléltem őket. Ennél rosszabb dolgok nem fognak történni. Persze ebbe nem tartozik bele a családom és szeretteim elvesztése. Minden apróságnak, jó dolognak örülni kell. És neked is így kellene tenned." - mondta valaki egy beszélgetésünk alkalmával.

Nem volt a legjobb gyerekkorom, de nem panaszkodom lehetett volna rosszabb is. Nem kaptam meg mindent, nem panaszkodom kaphattam volna kevesebbet is. Rosszabb szüleim is lehettek volna, akik fiatal felnőtt létemre nem engednek el szórakozni a barátaimmal, de nem. A szüleim a veszekedések ellenére a legjobbak voltak nekem.

De így is sok rossz dolgok megtapasztaltam 19 éves koromig. Mégis a legrosszabb édesapám - a legfontosabb személy az életemben - elvesztése után, a második legfontosabb személy, a barátom elvesztése volt. Nem halt meg csak.... A poklon mentem keresztül és ezalatt a 15 hónap alatt sem hevertem ki teljesen. Persze már nem sírok állandóan miatta, de máig hiányzik és meg kellett tanulnom együtt élni ezzel.

Bő lére engedtem. Hogy hova is akarok kilyukadni? 

Oda, hogy megtörtént életemben a legrosszabb dolog túléltem és tudom, hogy ennél rosszabbul soha nem leszek. De tudjátok vannak olyan pillanatok amikor néha már nem elég az apróság. Nem elég, hogy végre találkozok a csajokkal, nem elég hogy nyár van, nem elég, hogy sikerült elérni a céljaimat, nem elég ha a család és a rokonok, barátok körülöttem vannak. Nem elég, mert az az egy ember aki a világomat jelentette, a mindenem volt nincsen velem, és nem osztozunk egymás apróságain. És ez az a pont, ahol már semmi sem számít, hogy bármit megadnék azért, hogy minden olyan legyen mint régen.

Számomra így kerek a világ. Ott rontottam el, hogy Tőle tettem függővé a boldogságom, de senki sem mutatta meg, hogy hogyan csináljam egyedül. Most az a cél, hogy sikerüljön egyedül.

Hiába az ősz a hónapom

Biztos mindenki ismeri azt a hiedelmet, hogy mindenki ahhoz az évszakhoz kötődik amikor született. Én októberben születtem és anya azt mondta, hogy nagyon esett akkor az eső. Tehát ennek azt kéne jelentenie, hogy szeretem az őszt és az esőt. Hát egyáltalán nem. Nálam ez pont fordítva. Én a nyarat, a napsütést imádom.

Így ma hálás vagyok a ragyogó, meleg napokért, amikor a vízpart mellett, hideg üdítőt szürcsölve süttethetem magam. Ilyenkor érzem magam elevennek, ilyenkor érzem hogy a világon minden jó. Hálás vagyok, hogy van nyár.

Adj hálát!

Ma olvastam néhány tippet F. P. Diana-tól. Ez az utolsó megfogott, és azon gondolkodtam, hogy megpróbálkozom ezzel a hálanaplóval. Nem biztos, hogy sikerül minden napban meglátni a szépet, amiért hálás lehetek, de talán segítségemre lesz ez az egész folyamat.


Ma a barátaimért vagyok hálás. Azokért, akik mindig mellettem voltak, vannak és úgy gondolom hogy lesznek is. Azokért, akik egy pillantásomból megismerik, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem és az életem legnehezebb időszakában sem hagytak/hagynak magamra. Nélkülük nem tudom hol lennék most. Hálás vagyok Nekik, hogy mindig megmentenek.