Lányok! Legyen büszkeségünk. Hajlandóak vagyunk mi hamarabb feláldozni, mint a férfiak, abban a reményben hogyha eldobjuk azzal csak nyerhetünk.
Fontos a büszkeség ne dobjuk el, de ne is ragaszkodjunk eszeveszetten hozzá hiszen abból sem sülhet ki semmi jó.
Tudjuk, hogy mikor és mennyit engedjünk a büszkeségünkből. Ne ragaszkodjunk feleslegesen hozzá, mikor tudjuk hogy mi hibáztunk akkor igenis eresszük el - természetesen csak mértékkel -, de ne vágjuk sutba, ne könyörögjünk, ne alázkodjunk meg mások előtt, csak azért hogy bizonyítsunk.
Én már elkövettem mind a két hibát. Görcsösen ragaszkodtam a büszkeségemhez, mikor tudtam, hogy nekem kéne lenni annak a félnek, aki enged. Nem egyszer történt meg ez, és emiatt elvesztettem valakit. Utána a büszkeskeségemet eldobva könyörögtem hozzá, és ez már szánalmas volt. Nagyon nehezen értettem meg, hogy ez a fajta megalázkodás nem vezet semmire.
Már majdnem sikerült újra feladni a büszkeségem, miközben Ő, aki megbánta tettei következményét gyáván elbújik, elérhetetlenség mögé rejtőzik, ahelyett hogy egy kicsit ő is feladná a büszkeségét. Mert ez egyáltalán nem lenne szánalmas. Bátorságra vallana, ha elsimerné, hogy hibázott és bocsánatot kérne. Ez talán végre egy kiutat jelentene nekünk. Nem biztos, hogy ez az út a folytatás lenne, mert ez már elég lenne a továbblépéshez is.
