Egy idő után rájöttem, hogy néhány dolgot érdemes magamban tartani. Senki sem fogja megérteni az érzéseimet. Fiatal vagyok, mondják sokan. Ne akarjam már most, hogy az első szerelem örökké tartson. Míg amúgy is. Szerelem??? Nem létezik.
Rossz újra és újra látnom az emberek szemében, hogy nem vagyok normális az érzelmeim miatt. Hogy mondatom, hogy igent mondtam volna Neki, ha megkéri a kezem. Ez múltkor úgy került szóba, hogy a jegygyűrűkről beszéltünk és én kijelentéssel, hogy csak egy bizonyos köves gyűrűt fogadok el. Mert az, aki meg fogja kérni a kezem kérdés nélkül tudni fogja, hogy milyet szeretnék.
- Miért tudná? - Kérdeztek vissza a többiek.
- Mert közel voltam hozzá, hogy megkapjam álmaim gyűrűjét és így szót sem kellett szólnom, hogy milyet szeretnék.
- Ezt honnan tudod?
- Mert megkérte volna a kezem és én igent mondtam volna Neki.
- De aztán még sem ez történt. Honnan tudod, hogy meg akart kérni?
- Mert mindent eltervezett és miután nem ugy alakultak a dolgok, elmesélte.
- Valószínűleg csak kitalálta az egészet.
Ugyan, hiszen nem tudnak semmit. Nem láttak minket együtt, nem ismerik Őt úgy, mint én. De ismerem, ismertem én Őt egyáltalán?
Egy pillanatra elbizonytalanítottak. Pedig nem kellett volna. A szerelem létezik és a miénk igenis igazi volt, a legcsodálatosább dolog, ami történhetett velem, az hogy megismertem Őt és az életem része lett. Igen. Ismertem. Azóta persze megváltozott /megváltozhatott de akkor még ismertem és szívből igazán szerettem. Vagy még szeretem????
Pénteken végre elérkezett az utolsó munkanapom. Több mint 9 hónap után végeztem. Nem mintha nem szerettem volna ott dolgozni, mert szerettem. Nagyon jó volt a munka, jó volt a társaság, de ez a nyári felkelés kifárasztott. Azért keltem fel 5:30kor, hogy nyolcra beérjek dolgozni, aztán már 5óra volt mire hazaértem. Szóval igazából csak ez volt a rossz az egészben, ez a rengeteg buszozás. Igy pénteken kicsit hamarabb befejeztük a munkát és megint iszogattunk. El lettem búcsúztatva.
