Megigézett

Megigézett. Annyi év telt el és szemének csillogása,  mosolyra húzódó szája semmit sem változott. Elakadt a szavam. A viszontlátás érzése súlyos kőként telepedett a mellkasomra. A hiánya és a boldogság,  hogy végre újra itt van elemi erővel csapott le. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam,  mégis képtelen voltam megmozdulni.  Csak álltam és néztem őt. Az arcát tanulmányoztam,  figyeltem minden rezdülését, próbáltam kitalálni,  hogy mi jár a fejében. A szája kissé remegett,  mintha mondani szeretne valamit,  de nem tudja hogyan kezdje. Az ő szeme engem pásztázott,  benne félelem csillogott.  Félt a reakciómtól. Volt is miért.  Hiszen haragudtam rá,  de abban a pillanatban ez már nem számított.  Halványan elmosolyodtam és felé nyújtottam a kezem,  hogy végre megérintsem az arcát. Ám amikor éreznem kellett volna a bőrét a bőrömön nem történt semmi.  Nem volt ott. Nem volt valódi.  Csak egy látomás,  egy délibáb.
Felriadtam. Könnycseppek peregtek végig az arcomon és kapkodva vettem a levegőt. A mázsás súly miatt, amit a mellkasomra éreztem mégsem sikerült elég oxigénhez jutnom. Újbóli elvesztése pánikrohamit idézett elő. Nem hittem el, hogy a szívem újra darabokra törhet. 

Büszkeség

Lányok! Legyen büszkeségünk. Hajlandóak vagyunk mi hamarabb feláldozni,  mint a férfiak,  abban a reményben hogyha eldobjuk azzal csak nyerhetünk.
Fontos a büszkeség ne dobjuk el, de ne is ragaszkodjunk eszeveszetten hozzá hiszen abból sem sülhet ki semmi jó.
Tudjuk,  hogy mikor és mennyit engedjünk a büszkeségünkből.  Ne ragaszkodjunk feleslegesen hozzá,  mikor tudjuk hogy mi hibáztunk akkor igenis eresszük el - természetesen csak mértékkel -,  de ne vágjuk sutba,  ne könyörögjünk,  ne alázkodjunk meg mások előtt,  csak azért hogy bizonyítsunk.

Én már elkövettem mind a két hibát. Görcsösen ragaszkodtam a büszkeségemhez, mikor tudtam,  hogy nekem kéne lenni annak a félnek,  aki enged.  Nem egyszer történt meg ez, és emiatt elvesztettem valakit.  Utána a büszkeskeségemet eldobva könyörögtem hozzá, és ez már szánalmas volt. Nagyon nehezen értettem meg, hogy ez a fajta megalázkodás nem vezet semmire. 

Már majdnem sikerült újra feladni a büszkeségem,  miközben Ő, aki megbánta tettei következményét gyáván elbújik, elérhetetlenség mögé rejtőzik, ahelyett hogy egy kicsit ő is feladná a büszkeségét.  Mert ez egyáltalán nem lenne szánalmas. Bátorságra vallana,  ha elsimerné, hogy hibázott és bocsánatot kérne.  Ez talán végre egy kiutat jelentene nekünk. Nem biztos,  hogy ez az út a folytatás lenne,  mert ez már elég lenne a továbblépéshez is.

Újra itt

Sziasztok!

Először is boldog új évet kicsit nagyon megkésve. :)

Az utolsó bejegyzésem ótamárlassan két hónap telt el. Nem is igazán van mit mesélnem róla. Ünnepek, együtt a család, ajándékok meg hasonló dolgok. Januárban dolgoztam, hogy kicsit megalapozhassam a következő szemeszter indulását. :)
Mert bizony már itt tartunk. Ma volt az első nap. Pedigmég csak nem régvolt augusztus amikor beiratkoztam,erre meg már elkezdődött a második félévem is.
Szorítsatok, mert ez egy kicsit nehezebb lesz mint az előző.

Küldetés teljesítve 2.

Sziasztok.
Mint ígértem itt is van a Küldetés teljesítve 2. része, ami nem mást, mint az egyetemet jelenti.
Sokaknak éppenhogy elkezdődött a vizsgaidőszak és azon aggódnak, hogy mennyire nem lesz Karácsonyuk meg a szilveszteri bulit is ki kell hagyniuk, azok miatt a fránya januári vizsgák miatt, melyekre muszáj lesz tanulni.

Szerencsésnek érzem magam, mert bár valóban nem minden tárgy úgy sikerült, mint amire számítottam, de én tegnap, vagyis 2016.12.13-án sikeresen befejeztem az első egyetemi félévemet és így egészen január végéig szabad vagyok. Vagyis úgy terveztem, hogy a decembert otthon töltöm, de januárban már dolgozni szeretnék és jövök vissza januárban valami jó kis diákmunkát keresni.

Szóval mindenkinek, aki még csak most áll neki a vizsgáknak sok sikert sikert kívánok. És ne feledjétek, sose hagyjon el benneteket a remény.!

Küldetés teljesítve 1.

Sziasztok!

Képzeljétek ma, vagyis pontosan 2016.12.10. 01:00-kor befejeztem egy könyvet. Tudom ez nem nagy meglepetés, de ez a könyv most már különleges, mert ő lett a 100-ik ebben az évben.

Bizony, 21 nappal az év vége előtt sikerült elolvasnom 100 könyvet. Nagyon örülök neki, hogy ezt a célt amit januárban kitűztem magam elé elértem. Főleg azért, mert a következő félévem nehezebb lesz és sokkal jobban szeretnék teljesíteni.

Ezen a linken megtalálhatjátok azt a 100 könyvet, amit idén elolvastam. Az igazság az,hogy sokkal több könyvet olvastam el, vannak olyanok amik a listában nincsenek benne, mert már olvastam őket és az év folyamán kedvem támadt újra elővenni.

Jövőre kevesebbel indulok, de remélem azt is sikerül teljesíteni.
Ha valamelyik megtetszett,akkor nyugodtan kérdezzetek vagy csak olvassátok el. ;)

Egy visszautasítható ajánlat

Sajnos betegség miatt nem tudtam elmesélni Nektek, hogy mi is történt velem egyik bulizásunk alkalmakor.

Már majdnem két hete történt az egész.
Barátnőm elrángatott magukkal péntek este bulizni,mondván, hogy muszáj kimozdulnom és nem csak bent kuksolni a szobában. Nem is ez a lényeg. Jól éreztük magunkat, tehát egyáltalán nem bántam meg, hogy beadtam a derekamat. Aztán az este folyamán mégis történt valami olyan, ami eddig velem sosem fordult elő. Sőt eddig csak hallottam róla,környezetemben még senkivel sem történt ilyen. Egy srác meginvitált a mosdóba. Amikor megkérdezte, hát még a szavam is elállt. Persze meg sem fordult a fejemben, hogy igent mondjak neki. De lepörgött előttem, hogy hogyan érezném magam utána. Eszembe jutott, hogy mennyire képtelen lennék a tükörbe nézni, vagy azoknak a szemébe, akik szeretnek és még ha nem is tudnák, hogy mibe mentem bele én ítélkeznék magam fölött helyettük is. A pasik mit képzelnek, hogy mindent lány csak egy tárgy amit használnak aztán elhajítanak? Persze vannak kivételek, és nem minden pasi ilyen. Mi lányok voltunk a hibásak. Vagyis azok a lányok, akik az ilyen ajánlatokat elfogadják vagy éppen ők maguk kezdeményezték az ilyen alkalmakat. Miattuk olyan nehéz nekünk rendes lányoknak, olyan fiút találni akik nem akarnak kihasználni minket.

5 éve már

Az idő csak halad és az ember csak a fontos,meghatározó pillanatokra emlékszik.

Az október egy nagyon nehéz hónap számomra érzelmileg. Pedig életem legjobb hónapjának indult. Miért ne lett volna az, hiszen a hónap elején ünneplem a születésnapomat és mint a tavalyi bejegyzésben is említettem más meghatározó dátumok is kapcsolódnak ide. De már a szülinapomat is beárnyékolja a szomorúság, a veszteség.
Hát akkor nézzük meg mi történt öt éve, amely hatalmas boldogságot,majd még nagyobb szomorúságot hozott nekem ebben a hónapban.

2011.10.15 - szombat este unokatesómmal egy bulit tartottunk, ahol - talán még pont tizenötödike volt - megismerkedtem Vele. Tisztán emlékszem, amikor elkezdtünk beszélgetni,és hogy egész héten mennyire izgatottan vártam a válaszait és hogy mi fog kisülni ebből. Már akkor szerelmes voltam bele.

2011.10.22 -  ismét egy szombat. Az első randink. Nagyon izgultam egész nap. A lehető legjobbat akartam nyújtani. És jól sikerült. Boldog voltam, amikor hazahozott,pedig még az első csók sem csattant el.

2011.10.27 - Ha már az első csók. Elérkezett a második randi és végre az első csók is. Másfél hetet vártam rá, de megérte. Rá megérte várni.

2011. 10.30 - A harmadik randi. Eredetileg csak 31-re terveztük, de átrendezte a délutánját,hogy szabad legyen. Meglepett vele. Izgalmasra sikeredett. Balatonra mentünk, és rengeteg vicces történetet mesélt. Nagyon romantikus volt az egész este. Egész végig beszélgettünk. Olyan volt mintha nem is a harmadik randinkon lennénk, hanem csak kikapcsolódni mentünk volna. Persze, szerintem külső szemmel lehetett látni, hogy igencsak az elején tartunk a kapcsolatunknak.
Ami igazából akkor még nem is volt az. Pár héttel később, amikor még mindig találkozgattunk és egyebek ;), akkor kérdeztem rá - rengeteg ember unszolására - hogy mi most akkor együtt vagyunk-e. Iszonyatosan boldog voltam, hogy igent mondott és hivatalosan a balatoni estétől számítottunk egy párnak. Bár a könnyebbség miatt a hónap utolsó napján ünnepeltünk.

És hát eltelt ez az 5 év, de sajnos nem jól végződött. Pedig mennyivel könnyebb lenne megírni boldogan, mosolyogva, hogy igen akkor Ő lépett be az életembe és még mindig 5 hosszú év után is együtt vagyunk, kibírta mellettem, elviselt engem. De nem. Nem így történt. 3 éve már nem része az életemnek és nem is lesz már soha. Ennek az időnek elég kellett volna,hogy legyen és el kellett volna felejtenem Őt.

Képtelen vagyok továbblépni. Azt mondják az ember csak akkor képes rá, ha levonta a tanulságot, megtanulta a leckét. De hogy jöjjek rá, hogy mi is volt az?
Az,hogy mennyire tudok szeretni,hogy még ennyi év után is boldoggá tenne, ha csak beszélgetne velem? Vagy hogy mennyire nem volt megfelelő párkapcsolati példa előttem? Hogy mennyire elviselhetetlen tudok lenni,hogy még azt is elüldözöm, akit a világon a legjobban szeretek? Hogy mennyire elcseszett egy ember vagyok?
Valaki igazán megmondhatná a tanulságot,mert én sajnos nem tudom.

Már én is szánalmasnak érzem magam. De mostmár én mondom, hogy elég. Ez volt az utolsó alkalom. Ennek kell lennie.

Pánik

Nem kapok levegőt.  Görcsösen szorítom a takarót, próbálok ura lenni a légzésemnek,  lelassítani a szívverésem és megnyugodni. Nem megy. Elönt a pánik, a rémület és nem akar elmúlni. Érzem, hogy ez a vég.

Könyvek

Sziasztok!!!!

Gondolom tudjátok, vagy rájöttetek, hogy mennyire szeretek olvasni. Hát ehhez kapcsolódóan egy elég merész célt tűztem ki magam elé. Elindultam egy könyv kihíváson.
Tudjátok van olyan, amikor egy év alatt 50 könyvet kell elolvasni, de mind az ötvenet más kategóriából. Hát én ezt elég korlátozónak tartottam, főleg magamnak.Nem vagyok éppen egy "mindenevő" típus. Ezért nagyon örültem, amikor olvastam, hogy van mennyiségi kihívás is. Persze itt temagad állítod be a könyvek számát.
Így az én kitűzött célom 100 darab könyv elolvasása egy év alatt, azaz 12 hónap alatt.

Szerintetek is merész?

Gondoltam. :)
Ahogy még az év elején jártunk kicsit aggódtam, hogyan is fogom teljesíteni a 100 könyvet, főleg, hogy akkor, hogy ez sikerüljön  kb 9 könyvet kellet elolvasnom havonta. Aztán persze néha csalódtam, hogy ha ez nem sikerült, és ez nem is megy olyan könnyen.

De ma fordulóponthoz jutottam. Befejeztem a 85. könyvet és már csak tizenöt könyv választ el a száztól. Ami azt jelenti, hogy havonta már csak 5 könyvet kell elolvasnom, ami számomra elég teljesíthetőnek tűnik.
Már ez az elolvasott mennyiség is sok és talán nem is lennék csalódott,hogy ha nem sikerülne,főleg, hogy most már a tanulásra kéne koncentrálnom, de igazán örülnék, ha idén ez is sikerülne.
Jövőre már biztos nem tudnám bevállalni ezt a mennyiséget.

A könyvlistát nyilvántartom és folyamatosan vezetem, hogy éppen mi az aktuális könyv amit olvasok, és hogy mikor kezdtem, majd amikor végeztem vele bekerül az olvasottak közé.

https://www.goodreads.com/review/list/50985372?shelf=read ezen a linken megtaláljátok, azokat a könyveket,amiket olvastam, olvasok és olvasni szeretnék majd.
Ha valamelyik könyv érdekelne titeket és szeretnétek a véleményemet olvasni róla, akkor nyugodtan írjátok meg hozzászólásban.

Addig is szurkoljatok, hogy sikerüljön.
Ohh, és ajánljatok ti is könyveket, hogy minél többől tudjak válogatni. :)

Puszi. ;)

Álom

Éppen csak elkezdődött az egyetem és beköltöztem a koliba már kicsit elszoktam otthonról.

Vagyis inkább csak az alvástól. Itt fent viszonylag nyugodtan,álom mentesen alszok.

Ehhez képest, hazamentem pénteken és egy álom miatt nyugtalanul forgolódtam egész éjjel és kialvatlanul ébredtem fel szombaton.

Hosszú idő telt már el, de a tudatalattim még mindig nem dolgozta fel a szakítást, és álmomban még mindig ott van.

Nem volt rossz álom. Sőt, majdnem mintha valóság lett volna. És látjátok? Ez a baj, mert nem valóság volt.

Álmomban boldog voltam, hogy megint ott van velem, érzem Őt. Erre amikor meg felébredek csalódottan veszem tudomásul, hogy nem volt igaz, csak álom volt, és Ő nem fekszik ott mellettem, nem ölel magához szorosan, nem szuszog a fülembe, nem bújok hozzá, hogy még közelebb érezzem magamhoz.

Üres mellett az ágy.

A szobában csak én vagyok, és az ott ragadt emlékünk, amik még mindig kísértenek.

Egyetemista lettem

Sok minden történt augusztus közepe óta.

Gólyatáborban jártam és barátokat szereztem,ezáltal nem idegen lett a szobatársam a kollégiumba,mert igen felvettek. Nagyon izgultam,hogy mi lesz akkor ha nem fog sikerülni, de most már ráérek izgulni emiatt a következő félévben. :)

Az a hét egy kicsit zsúfolt volt. Én már 21-én feljöttem nagynénémmel Pestre, hogy egy útiköltséget megspóroljak. Tudom,tudom, de akkor még nem volt diákom. Drága feljönni Pestre. Szóval a hétfői napot náluk töltöttem, és kedden indultunk reggel a gólyatáborba, ahonnan csütörtök délután jöttünk el, így majdnem éjfél volt mire hazaértem. Aztán a két otthon töltött nap azzal telt el, hogy összepakoltam a költözéshez. Mindent, amire szükségem lehet, mert hát ki kellett használni hogy kocsival jövünk és nem kell majd nekem cipekednem. Szóval 28-án ténylegesen beköltöztem és kollégista lettem, hát ez lett most egy ideig a második otthonom.

Itt a koliban is tartottak "tábort", de szerencsére ez sokkal lájtosabb volt, mint a gólyatábor. Megismerkedtünk a kolis gólyákkal, a várossal, a közlekedéssel, hogy hova érdemes járni szórakozni.

Szórakozásról jut eszembe. Tegnap meg volt az első hivatalos gólyabulink. SZERDÁN. Értitek? Szerdán. Úgy,hogy ma reggel 8tól előadásunk volt. Ezt nem fogom sokszor eljátszani, hiszen tanulni jöttem ide.

Összességében még szokom az egészet. Teljesen más itt minden. El kell kezdenem főzni,mert hamar meg fogom unni a hideg kajákat és nem is lakok jól vele. Meg hát az egyetem is más, de majd belerázódom.

Addig is szorítsatok.!! ;)

Puszii :) :*

Ha ismer

Egy idő után rájöttem, hogy néhány dolgot érdemes magamban tartani. Senki sem fogja megérteni az érzéseimet. Fiatal vagyok, mondják sokan. Ne akarjam már most, hogy az első szerelem örökké tartson. Míg amúgy is. Szerelem??? Nem létezik.
Rossz újra és újra látnom az emberek szemében, hogy nem vagyok normális az érzelmeim miatt.  Hogy mondatom,  hogy igent mondtam volna Neki, ha megkéri a kezem. Ez múltkor úgy került szóba, hogy a jegygyűrűkről beszéltünk és én kijelentéssel, hogy csak egy bizonyos köves gyűrűt fogadok el. Mert az, aki meg fogja kérni a kezem kérdés nélkül tudni fogja, hogy milyet szeretnék.
- Miért tudná? - Kérdeztek vissza a többiek.
- Mert közel voltam hozzá, hogy megkapjam álmaim gyűrűjét és így szót sem kellett szólnom, hogy milyet szeretnék.
- Ezt honnan tudod?
- Mert megkérte volna a kezem és én igent mondtam volna Neki.
- De aztán még sem ez történt. Honnan tudod,  hogy meg akart kérni?
- Mert mindent eltervezett és miután nem ugy alakultak a dolgok, elmesélte.
- Valószínűleg csak kitalálta az egészet.

Ugyan, hiszen nem tudnak semmit. Nem láttak minket együtt, nem ismerik Őt úgy,  mint én. De ismerem, ismertem én Őt egyáltalán?
Egy pillanatra elbizonytalanítottak. Pedig nem kellett volna. A szerelem létezik és a miénk igenis igazi volt,  a legcsodálatosább dolog, ami történhetett velem, az hogy megismertem Őt és az életem része lett.  Igen. Ismertem. Azóta persze megváltozott /megváltozhatott de akkor még ismertem és szívből igazán szerettem. Vagy még szeretem????




Pénteken végre elérkezett az utolsó munkanapom. Több mint 9 hónap után végeztem. Nem mintha nem szerettem volna ott dolgozni, mert szerettem. Nagyon jó volt a munka, jó volt a társaság, de ez a nyári felkelés kifárasztott. Azért keltem fel 5:30kor, hogy nyolcra beérjek dolgozni, aztán már 5óra volt mire hazaértem. Szóval igazából csak ez volt a rossz az egészben, ez a rengeteg buszozás. Igy pénteken kicsit hamarabb befejeztük a munkát és megint iszogattunk. El lettem búcsúztatva.

El sem tudom hinni

Tegnap elég ideges voltam egész nap és izgatottan vártam a nyolc órát, hogy végre megkapjam az sms-t a hírrel, hogy engem is felvettek. Örömmel közlöm a jó hírt. Szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi Számviteli Karának hallgatója leszek és a gazdálkodási és menedzsment szakon folytatom a tanulmányaimat.

Persze sok mindenki szerint ez egyértelmű volt, hogy idén már sikerül államilag támogatottra bejutnom és egy darabig én is elég biztos voltam benne, de aztán kezdtem bepánikolni, hogy úgy sem vesznek fel.
Nem erre a szakra készültem, talán ha egy kicsivel többet teszek még érte akkor sikerült volna a másik, de sajnos nem úgy alakult. Én azért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a legjobbat hozzam ki itt is magamból.

3 év után végre ez az álmom is teljesült.

Ne felejtsétek el, hogy az álmokért, célokért küzdeni kell, meg kell dolgozni értük, hinni kell bennük és természetesen soha fel nem adni. Néha el lehet bizonytalanodni,  egy kicsit félre tenni, de aztán újra elővenni és teljes erőbedobással a cél felé hajtani.

Minden jót

Úgy vettem észre, hogy kissé megcsappant a blogom olvasottsága mióta könyv értékeléseket is írok. Szóval úgy döntöttem, hogy búcsút intek.

Persze nem az egész blognak, ha nem csak a könyv véleményeknek. Természetesen azért még fogok olyan könyvekről írni, amik nagyon mély benyomást tettek rám.

De tényleg úgy vettem észre, hogy jobban érdekel benneteket az én "szenvedésem", illetve a gondolataim, az érzéseim ezekről.

Egyáltalán nem bánom ezt, hiszen ez a blog most már azért létezik, hogyha elmondani nem is tudom, legalább ki tudjam írni magamból az érzéseimet egy egy történésről.

Szóval most vissza is tennék egy kicsit ehhez.

A címszereplő mondatot be kellene tiltani. Mert bizonyos esetekben egyáltalán nem hangzik jól. Amikor valaki elköszönésnek használja szerintem búcsúzik. Véglegesen. Ez a mondat olyan mint a romantikus filmekben egy szomorú jelenet amikor a főhős és a főhősnő elköszönnek egymástól egy "Isten veled"-del. És érezzük, hogy ez az elköszönés tényleg végleges.

Szíven üt a tudat, hogy az akit tiszta szívből, szívünk legeslegmélyéről szeretünk, éppen örökre búcsút vesz tőlünk és emlékeinktől. Miközben mi éppen hogy csak lélegezni tudunk nélküle. Sok idő telt már el, kínzó percek, gyötrő órák, el nem múló nappalok, hosszú hetek és hónapok, majd évek. Az érzések, az érzéseim ennek ellenére sem változtak. Igaz elcsitultak. Már nem voltak olyan intenzívek mint régen, de mélyen belémvésődtek és tudom hogy örökké velem lesznek.

Megcsapott a hűvössége, a mondat zordsága összetörte képzelgéseimet, amik szinte nem is léteznek. Nem vagyok már naiv, tisztában vagyok vele, hogy ebből már nem lesz semmi. Elváltak útjaink és soha nem fogják keresztezni egymást, de azért lelkem mélyén egy kicsit még reménykedem. Mégis fájó szívvel kívánok Neki is minden jót.

Élmény beszámoló

Sziasztooook!!!!!!!!!!

Már három hete itthon vagyok és sajnos csak most jutott időm (és persze sikerült rávennem magam), hogy meséljek nektek egy kicsit olaszországi utamról.
Szombaton délelőtt indult a gép, így anyával mi már pénteken este felmentünk Pestre. Nagyon izgultam a repülés miatt, természetesen ez jó fajta izgalom volt, cseppet sem csalódtam benne. :)
Az ablak mellett ültem végig oda és haza felé is, és pontosan a szárny fölött, de imádtam.

Ezzel a "kismadárral" repültünk

Aztán amikor megérkeztünk Nápolyba és elmentünk a szállásunk, át kellett mennünk a piacon, mert ugye az közvetlenül mellettünk volt, és hát ilyen kis ocsmányságokat árultak. Megjegyzem nem szeretem a halat. Szóval a szagok kissé zavartak, de hát ez Olaszország.

Olaszország felé a Balaton

Szombaton késő délután Nápolyban sétáltunk. Vasárnap pedig nyakunkba vettük Pompei és Herculaneumot, valami eszméletlen volt az egész. Az hogy a Vezúv mekkora pusztítást végzett.

Herculaneum

Csontvázak Herculaneumban

Pompei kicsit a magasból

Az olasz lasange

Aztán hétfőn megmásztuk a Vezúvot, hát az is elképesztő élmény volt, ahogy bent sétáltunk a felhőkben és alattunk elterültek a városok. Tényleg lélegzet elállító.

Sorrento

Kedden már eléggé elhagytuk Nápoly és környékét. Egyenesen a Sorrentoi-félszigetre vonatoztunk. Sorrento a limoccellojáról híres, és hát itt minden a citromról szól, tele van minden citromos dologgal, még karácsonyfa díszt is láttunk, ami citromos volt. Ja és nincsen pizza, csak rengeteg hal. Aznap majdnem éhen haltam, pedig tényleg erőt vettem magamon és halat is ettem.

Anya minden hol ezeket a virágokat fényképezte. Magyarul murva fürt a neve

Citrom, citrom mindenhol

Ez volt Sorrentoban az ebédem, meg persze megdézsmáltam a többiekét is :D

Sorrentoból busszal Positanoba utaztunk.Kicsit elkapott minket az eső, de nem kellett 10 perc és már meg is száradtunk, nagyon meleg volt. Hát ott is a látvány fantasztikus volt. Az egyik oldalon a hatalmas sziklafal, míg a másikon a tenger, sajnos azt a képek nem adják vissza, ezért igyekeztem szebbeket hozni. Innen hajóval Amalfiba mentünk tovább.

Positano

A szikla fal

Áthajóztunk Amalfiba

Az animés mindig talál magának valamit

Szerdán a napot Nápolyban töltöttük, jöttek tesóm ismerősei. Megígértették velem, hogy egy múlva már olaszul fogok velük beszélni, mert hát ők nem igazán beszélik az angolt, szóval aki Olaszországba készül, kösse fel a nadrágját.

Csigák a Garibaldi téren

Csütörtökön kissé ború napra ébredtünk, de a következő úti cél Capri volt. A napot hajókázással kezdtük. Körbe hajóztuk a szigetet és közben megnéztük a Kék-barlangot, eszméletlen szép a tenger vize, Rengeteg árnyalata van és mind fantasztikus, de ez a kék a legszebb.

Ischia

Gyorsan telt sajnos a hét. Az utolsó teljes napunkat Ischian töltöttük, bár sajnos kevés volt az időnk, megnéztük a várat és még egy kis strandolás is belefért az időbe, az egy hét alatt akkor fürödtem először a Földközi-tengerben

 És hát eljött a szombat is, kicsit előbb kellett kimennünk a repülőtérre, mert nem lehetett online becsekkolni és el akartuk kerülni a tömeget, de hát semmi szükség nem volt rá, így a repülőtéren ültünk gy darabig, majd amikor felszálltunk, újra elfoglaltam a helyem a szárny fölött ismét az ablak mellet. Haza felé elég felhős volt az ég, szóval csak a felszállás pillanatában csináltam képeket, amikor látszott a Vezúv is.

Még oldalakon keresztül mesélhetnék erről az egy hétről, de tényleg elég annyi, hogy csodálatos volt. Ezer és millió köszönet a bátyámnak, hogy átélhettem ezt az élményt.




Mellékesen. Köszönöm D. a mait. Nem vártam el soha senkitől, hogy csak mert szakítottunk a barátommal, a barátnőim se tartsák vele a kapcsolatot, vagy éppen töröljék őt mindenhonnan, s így tudassák velem, hogy mellettem állnak. Nem kértem tőlük ezt, mégis hogy D látta, hogy újra megtalálható a közösségi hálón és nem jelölte be, jól esett. Köszönöm D. Szeretlek. <3

Nyaralás

Sziasztok. Szerettem volna hozni még egy értékelést mielőtt nyaralni megyek, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok,  hogy az időm ezt engedte volna. Miután hazaértem mindenféleképpen pótolni fogom és persze egy kis élménybeszámolót is hozok, hogy milyen volt Nápolyban és a környékén.

Legyetek jók,vigyázzatok magatokra én is megpróbálom.  :-)
Sziasztok!.!

Jasinda Wilder - Falling into you

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Oldalszám: 336
ISBN: 9789633993361
Kiadás éve: 2015
Soozat: Rubin Pöttyös könyvek
Fordító: Kovács Anna

Kyle volt az első igaz szerelmem, az első minden értelemben. Aztán egy viharos augusztusi éjjelen ő meghalt, és vele halt az is, aki akkor voltam. Colton nem arra tanított meg, hogy hogyan éljek. Nem gyógyította meg a fájdalmam. Nem hozta rendbe. Arra tanított, hogyan viseljem el. Hogy hogyan éljem meg. És végül hogyan engedjem el.

Nell Hawthorne szerelmes Kyle Calloway-be, aki a legjobb barátja, amióta csak az eszét tudja. Ifjú szerelmük elpusztíthatatlan, az élet csupa ígéret számukra. Aztán egy éjszaka Kyle meghal egy tragikus balesetben, Nell pedig egy életre megváltozik.

A temetésen ismeri meg Kyle bátyját, Coltont. Mindketten küszködve próbálnak továbblépni az életükben, amennyire tőlük telik. Évekkel később újra találkoznak New Yorkban, és Colton rájön, hogy Nell valójában sosem tette túl magát Kyle halálán. Úgy tűnik, a lány mélyen gyökerező fájdalmat, súlyos bűntudatot és önvádat hordoz magában. Colton tudja, hogy nem volna szabad beleavatkoznia, de nem bír magával. Egyiküknek sem könnyű megbízni a másikban, és mindkettejüknek megvannak a maguk démonai. Együtt megtanulják, mi a fájdalom célja, mit jelent a gyógyulás, és hogy mennyire fontos a megbocsátás.

Megint sikerült egy egyáltalán nem vidám könyvet hoznom, de ez a könyv eléggé illik rám egy részben. Én is kezdem az írónő ajánlásával, hogy akik elvesztettek valakit, és itt az elvesztésben nem csupán a halálra gondolok, azoknak remélhetőleg egy kis segítséget nyújt.

Mindenkinek…

Mindenkinek, aki elvesztette már egy szerelmét, mindenkinek aki kelt

már fel és feküdt le sírva, mindenkinek, aki megtanulta, hogy nem baj ha

nincs minden rendben.

Túlélni nem a kitartástól függ, csak lélegezni kell nap, mint nap; a

kitartás az, hogy megtanulunk élni, a fájdalom ellenére is. 

"Nem voltam mindig Colton Calloway-be szerelmes. Először az öccsébe, Kyle-ba voltam."

Már az első mondat felkelti az olvasó kíváncsiságát, hogy mi történhetett.

A történet elején rögtön megismerjük Nellt és Kyle-t, a két legjobb barátot, majd az ő közös első szerelmüket. A néhány oldal alatt megszeretjük az ő párosukat, hogyan aztán az írónő jól fejbe vágjon minket, egy nem teljesen élethű, de annál megrázóbb szituációval. Nell egyszerre vesztette el a legjobb barátját és az első szerelmét, és együtt siratjuk vele Kyle-t. 

Az események gyorsan haladnak, időugrásokkal, szóval a következő részben két évvel a temetés után járunk New Yorkban. Colton és Nell újra találkozik, a sors furcsa fintora. Colton azonnal észreveszi, hogy  a lány egyáltalán nem tette túl magát öccse elvesztésén, s bár vonzódik a lányhoz - és emiatt bűntudata is van, mégis csak ő az egyetlen, aki segíthet Nell-nek elkezdeni érezni, és gyászolni.

Közben megismerjük mindkettejük sötét titkait, amit senkivel sem osztottak meg, és mindketten szellemekkel versenyeznek a másik szívéért.

Úgy érzem a végén kicsit eltúlozta az írónő a közös...jó,jó nem spoilerezek, na nekem az egy kicsit sok volt. Colton és Nell kapcsolatának rendes kibontakozása hosszú időbe telik, mindkettejüknek meg kell küzdeniük a saját démonaikkal, a gyászukkal, de azért az utolsó oldalak sejtetik a happy end-et.

"Azon kaptam magam, hogy elfelejtem.....de nem emlékszem az illatára. Hogy milyen érzés volt, mikor a karjában tartott. Milyen érzés volt szeretkezni vele. Milyen érzés volt megcsókolni. Nem emlékszem őrá. És néha elgondolkozok rajta, hogy igazán szerettem-e, vagy csak tinédzserkori bolondság volt."

"Érezz. Gyászolj. Hagyd, hogy érezd a dühöt, amiért elvették tőled. Érezd az elvesztését. Érezd a bánatot és a hiányát. Ne akadályozd, hogy kijöjjön, ne vagdosd magad, hogy leálljon, ne idd magad érzéketlenre. Csak ülj és hagyd, hogy szétszakítson. Aztán állj fel és lélegezz. Egyszerre egy levegővétel. Egyszerre egy nap. Kelj fel és törj darabokra. Sírj egy ideig. Aztán hagyd abba és menj a dolgodra. Nem vagy rendben, de élsz és egy nap helyre jössz."

"Bár sosem tudod igazán elengedni. Nem állsz le. Nem állítod le a fájdalmat, nem szűnsz meg szeretni. Nem tűnik el, csak élsz tovább és végül a sok szarság háttérbe szorul az életedben, így nem pusztít téged minden egyes nap. Aztán egy nap rájössz, hogy rendben vagy. Még mindig fáj, még mindig hiányzik. És igen, elfelejted a részleteket. Az illatát, a szája ízét, hogy milyen volt a bőre, a hangja. Majdnem, mintha egy másik élet lett volna, más szerette volna, más lett volna vele. De napról napra tudod, hogy rendben vagy. Valamennyire."

Muszáj volt kigyűjtenem ezeket az idézeteket belőle, hogy ha valaki nem is kap kedvet a teljes könyv elolvasásához, ezeket el kell olvasnia, és gondolkodni kell rajtuk.

Sajnálom, hogy nem előbb jelent meg, mondjuk két évvel, akkor talán nekem is hamarabb sikerült volna elfogadnom a veszteségem.

 

Borító: A színek tetszenek, de a nő rajta nem. 5/3

Kedvenc karakter: Nell, egyértelműen tudok azonosulni vele.

Szárnyalás: A nagy beszélgetés Nell és Colton között, a fenti idézetek helye.

Mélyrepülés: Kyle halála

Értékelés: 5/3

Hogyan kezdjek bele

2014. április 3-án elég nagy fordulatot vettem az életem és sajnos nem a jo irányba. Sok mindent elvesztettem akkor. Szerelmet, társat, a hitem és az álmaim. Magamba roskadtam, és egyszerűen képtelen voltam "élni". Aztán telt az idő, és még mindig magamban hordoztam a veszteségem, a fájdalmam, de muszáj volt célokat kitűznöm és küzdenem a megvalósításukért.

Eltelt két év. A célokat lassan elérem/elértem, de még mindig nem tudok "élni". Az életem újra egy mókuskerékben ragadt. Az emberek azt mondják, hogy idő majd segít és elmúlik a fájdalom. Valóban segített, elmúlt a fájdalom — vagy csak megszokottá vált és megtanultam együtt élni vele? Nem tudom. Sok mindent elfelejtettem vele kapcsolatban. Az illatát, az érintését, már nem emlékszem milyen érzés megcsókolni őt, hozzá bújni, vele aludni, de annyi biztos, hogy hiába telt el ennyi nap, ennyi hét,  ennyi hónap, nem szűntem meg szeretni Őt, és azokat az érzéseket amiket vele éreztem még senki mással nem tapasztaltam.

Nagy reményekkel várom a július végét, csak ne csalódjak. De addig még elég sok akadályt le kell küzdenem.

Fel kell vele vennem a kapcsolatot, mert lehet hogy még ideiglenesen be van hozzánk jelentve, és ez nekem a kollégium szempontjából egyáltalán nem jó, és fogalmam sincs hogyan kezdjek bele. Már két éve nem beszéltünk és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy csak közlöm vele, hogy ha nyáron itthon van és még be van jelentve hozzánk akkor legyen szíves ezen változtatni. Szeretnék egy kicsit beszélgetni vele, de nem tudom,  hogy egyáltalán válaszolna e nekem ha csak egy egyszerű sziával kezdenék. Mégis tudom,  hogy akárhogy bonyolódik le ez a beszélgetés, a végén ígyis úgyis fájni fog.

Sziasztok.

Sajnálom, hogy ismét eltűntem és most sem hoztam semmit, de ígérem hamarosan jönni fogok valamivel.

Az ok, hogy eltűntem megint leginkább a tanulás volt. Matek érettségire készültem és hát mint ne mondjak nem volt könnyű, úgy hogy éppen három éve volt az eredeti érettségim. Ez most csak ismétlő (hivatalos elnevezés) vagyis megpróbálok jobbat, mint az előző. Hát meg is próbáltam, de remélem sikerült is.

Aztán más dolgokkal, és személlyel is tele volt a fejem. Már elkezdtem utánanézni a kollégiumok, nem iszok előre a medve bőrére, de azért jó tisztában lenni, hogy milyen papírok is kellenének hozzá. Aztán ezzel kapcsolatban egy igen kellemetlen falba ütköztem,de erről majd egy másik bejegyzésben mesélek. A személyről is a következő bejegyzésben lesz szó.

A tanulás miatt, kicsit lemaradtam olvasás terén, vagyis inkább nincs olyan könyv amit szívesen megosztanék veletek. De ha találok, akkor arról mindenképp írok, és szemezgetni fogok a nagy kedvencei közül is.

Puszi :)

Sherry Gammon - Szerethetetlen

Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 404
ISBN: 9789632613437
Kiadás éve: 2013
Sorozat: DREAM VÁLOGATÁS
Fordító: Kleinheincz Csilla

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.

Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen Port Fare trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Aki fél nekiállni, mert trilógia és esetleg nem tudja, nem akarja beszerezni a következő két részt azt megnyugtatom, hogy mindegyik kötetnek más a főszereplője, de jó tovább olvasni, ha meg akarjuk ismerni hogyan folytatódik Maggie és Scott élete. Nekem ők a kedvenc párosom. :)

A leírásból elég sok mindenre rájövünk, de azért letisztázom.

Seth MET - ügynök, akit a drogügyek nyomozása érdekében építenek be a Port Fare High iskolába. Új feladatot kap, hogy férkőzzön egy lány közelébe, aki nem más mint Maggie. A lány csont sovány, és karikás a szeme, kinézetre olyan, mint egy heroin használó. Innen már sejthető, hogy románc fog kialakulni közöttük.

Maggienek más problémákkal kell megküzdenie. Szegények, édesanyja alkoholista, és ha éppen nem részeg, akkor átalussza az egész napot és nem csinál semmit. Maggiere hárul a feladat, hogy takarítson, ha van miből, akkor főzzön, mert ház ez az igazi oka, hogy sovány. Éhezik. A kevés segélyt, amit az anyja kap, jól be kell osztani a számlákra, kevés ételre és természetesen az alkoholra. Annak ellenére, hogy milyen az anyja, szereti, és azt szeretné, hogy viszont szeresse, de már gyerekkorából sincs jó emléke róla.

A történet középpontjában a drogdílerek üldözése mellett, fontos szerepet kap Maggie anyjának az alkoholizmusa. Bepillantást nyerünk, hogy ilyen az élet egy alkoholistával, hogy az alkohol mennyire megváltoztatja az embert és nem csak azt, aki fogyasztja, hanem a családját is.

Elgondolkodunk, hogyan lehet ilyen egy anya, hogy nem képes szeretni a saját gyerekét, miért fontosabb az alkohol.

Ez a történet nem csupán a szerelemről szól, ebben a könyvben a függőségek legrosszabbjaival találkozunk. Megmutatja, hogy a szerelemért megéri harcolni, hogy a legrosszabb pillanatokban milyen fontos, mennyit jelent, hogy velünk az, akit szeretünk, aki viszont szeret, aki bebizonyítja, hogy nem vagyunk Szerethetetlenek.

Borító: Nekem tetszik. Kissé komor, de tükrözi Maggie belsőjét. 5/4

Kedvenc karakter: Seth, Maggie, Booker, Cole

Szárnyalás: Seth flörtölése Maggivel

Mélyrepülés: Maggie édesanyja mondatai.

Értékelés: 5/5